FTC: a Szevikjan-tranzakció értéke 1.2 millió euró – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2024.01.17. 17:55
null
Edgar Szevikjan az örmény válogatott piros mezében (Fotó: Getty Images)
1.2 millió eurós ügylet keretében került a Ferencvároshoz Edgar Szevikjan, a Pari Nyizsnyij Novgorod középpályása – mondta David Melik-Huszejnov, az orosz élvonalbeli klub vezérigazgatója a Szport-Ekszpressz című orosz sportlapnak.

 

„A hivatalos honlapunk hírt adott Szevikjan Ferencvárosba igazolásáról. Sok szerencsét kívánunk Edgarnak az új klubjában. A tárgyalásokon abban egyeztünk meg, hogy a játékos következő eladásának vételárából hét százalék a mi klubunkat illeti meg. A tranzakció összege 1.2 millió euró volt” – idézi a Szport-Ekszpressz David Melik-Huszejnovot.

Mint megírtuk, az FTC szerdán jelentette be Szevikjan szerződtetését. A klub nem közölte, mennyi időre írt alá az új szerzemény. A Transfermarkt adatai szerint a játékost 2025 nyaráig kötötte szerződés az orosz klubhoz, ebből vásárolta ki a Ferencváros.

Szevikjan végigjárta az orosz utánpótlás-válogatottakat, majd az örmény nemzeti csapat mellett döntött, tavaly mutatkozott be a felnőttválogatottban.

Szevikjan az FTC idei harmadik szerzeménye a bosnyák válogatott csatár, Kenan Kodro és az elefántcsontparti válogatott középpályás, Habib Maiga után.

Az 1.2 millió euró körülbelül 440 millió forintnak felel meg.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Fehérvár FC),Habib Maiga (elefántcsontparti, Metz – Franciaország), Edgar Szevikjan (örmény, Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Stjepan Loncar(bosnyák, Asztana – Kazahsztán)
Kiszemeltek:
Távozók:
Vogyicska Balázs
(soroksári kölcsön után ZTE)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Anderson Esiti (nigériai), Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Owusu Kwabena (ghánai), Samy Mmaee (belga-marokkói, Panathinaikosz – Görögország), Tokmac Nguen (norvég)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
16 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43