MK: a Diósgyőr vezetőedzője álomfociról beszélt a továbbjutás után

N-P. T.N-P. T.
2024.02.27. 20:14
Ismét 4 gólt ünnepelhettek a diósgyőriek (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjének keddi nyitányán a Diósgyőri VTK gólgazdag mérkőzésen elbúcsúztatta a címvédő Zalaegerszeget. Vladimir Radenkovics együttese a szombati bajnoki után ismét négy gólt szerzett. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

A ZTE trénere, Márton Gábor szerint határozatlanok voltak az elején, ami az egész mérkőzésre rányomta a bélyegét.

„Az első félidő végén kapott gól kicsit megrogyasztotta a csapatot. A szünet után megpróbáltunk visszajönni, voltak is lehetőségeink, és amikor már elhittük, hogy van esély, kaptunk még egy gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Nem adta föl a csapatom a meccset, felforgatott összeállításban játszottak, mert figyelni kell a bajnokságra is. Egy-két játékosnak pihenésre volt szüksége, másoknak pedig éppen meccsre. A határozottság hiányzott, nem a küzdőszellem.”

A Diósgyőr vezetőedzője, Vladimir Radenkovics kijelentette: a négy lőtt gól ellenére nem volt könnyű mérkőzés.

„Jól kezdtünk, mondhatni, az elején álomfocit játszottunk, de a szünet után kicsit megzavarodtunk. Öt-tíz percen keresztül nem tudtuk, hogyan reagáljunk az ellenfél játékára. Ez új szituáció, amit ki kell elemeznünk. Sok helyzetet alakítottunk ki, szép támadásaink voltak, de ennél többet kellene góllal befejezni. Persze, itt a sajtótájékoztatón vagy a kispadon könnyű ezt mondani, a pályán nehezebb megvalósítani. De gyilkos ösztönre van szükség!”

 

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
DIÓSGYŐRI VTK–ZALAEGERSZEGI TE FC 4–2 (3–0)
Diósgyőr, DVTK Stadion, 3456 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Georgiou Theodoros, Horváth Róbert)
DVTK: Odincov – Gera D., Szatmári, Lund, Stephen – Feuillassier (Pernambuco, 68.), Holdampf, Popadiuc (Vallejo, 61.) Jurek (Bényei, 61.), Szabó L. (Edomwonyi, 61.), Pozeg Vancas. Vezetőedző: Vladimir Radenkovics
ZTE: Dombó –  Lesjak (Mim, a szünetben), Várkonyi, Csóka – Sajbán (Bedi, 75.), Kovács B. (Szankovics, a szünetben), Hadida, Medgyes S. –  Spoljaric (Croizet, 57.), Vogyicska B. – Németh D. (Gruber, a szünetben). Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Gera D. (7.), Pozeg Vancas (13.), Szabó L. (45+2.), Edomwonyi (75.), ill. Sajbán (54.), Croizet (83. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
6 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
13 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
16 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
16 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
16 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
17 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
21 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51
Ezek is érdekelhetik