NB I: Matija Ljujics gólpasszal zárta le nehéz időszakát

B. L.B. L.
2024.02.16. 11:07
Matija Ljujics boldog, hogy ismét futballozhat – a tavasszal az Újpest erőssége lehet (Fotó: Koncz Márton)
A térdsérülése után visszatérve győztes gólpasszal jelentkező Matija Ljujics nem érzett fájdalmat a DVTK elleni bajnokin pályán töltött több mint egy óra során, s bízik benne, hogy az idegenben aratott sikerrel véget ért az Újpest vesszőfutása.

Ott folytatta, ahol abbahagyta. Matija Ljujics nagyszerűen kezdte az idényt, nyolc bajnokit követően öt gól és egy gólpassz állt a neve mellett, ám szeptember 30-án az Újpest Debrecen elleni mérkőzésének 16. másodpercében súlyos térdsérülést szenvedett, konzervatív kezelést kapott. A lilák szerb középpályása a vártnál valamivel hamarabb visszatért, a téli törökországi edzőtáborban elkezdhette a labdás edzéseket és a szezon első két mérkőzésén a keretbe nevezték. A DVTK elleni idegenbeli találkozón is a cserék között kapott helyet, ám már az első játékrészben pályára küldte Mészöly Géza vezetőedző. Utóbb kiderült, ő lett a győzelem egyik kulcsfigurája, a 73. percben a jobb oldali szöglete után fejelte ­Heinz Mörschel a győztes gólt (2–1).

„Az előzetes tervek szerint a második fél­időben álltam volna be, de Tamás Krisztián sérülése miatt fél óra elteltével becseréltek – mondta lapunknak Matija Ljujics. – Szerencsére semmilyen fájdalmat nem éreztem, és az erőnlétem is rendben volt, jobban bírtam az igénybevételt, mint ahogyan számítottam rá. A pályára lépésem után rögtön bele kellett mennem egy párharcba, félelem nélkül tettem – úgy vagyok vele, ha óvatoskodnék, biztosan rásérülnék. Örülök, hogy a mögöttem hagyott nehéz időszak után gólpasszal segítettem az Újpestet, nem éreztem úgy, hogy elfelejtettem futballozni. A csapat azt az arcát mutatta, ami elvárható tőle, kidomborodott, mit is tudunk valójában. Korábban úgy éreztem, olyan együttes benyomását keltjük, amely ellen senki sem szeretne futballozni, de az utóbbi időben ez a varázs elillant, szörnyű, önbizalom-romboló sorozatba kerültünk. Bízom benne, hogy a győzelmünkkel véget ért a kálváriánk és minél távolabb kerülünk a kiesőzónától.”

A harmincéves futballista elmondta, a vasárnapi sikert követően jobb a hangulat Újpesten.

„Élvezzük a közös munkát Mészöly Gézával és a szakmai stábbal, ám fontos megjegyezni, nem az edző személye miatt kell jó teljesítményt nyújtanunk az edzéseken és a meccseken, hanem mert az Újpestet képviseljük! Az első mérkőzésén aratott győzelem jótékony hatással van az öltözői hangulatra, kilenc nyeretlen bajnoki után felszabadultabbak lettünk. Még a legnagyobb csapatokkal is megtörténhet, hogy negatív spirálba kerülnek, ezért volt fontos, hogy véget vessünk a vesszőfutásnak. Bízom benne, hogy a Kecskemét ellen is pontokat szerzünk, különös jelentősége lenne a három szerzett pontnak a Ferencváros elleni derbi előtt.”

Az Újpesthez kapcsolódó hír, hogy a napokban korábbi játékosával, a kilencszeres mali válogatott Souleymane Diarrával tárgyalt a lehetséges visszatéréséről. Úgy tudjuk, a 29 éves, tavaly nyár óta szabadon igazolható középpályás megérkezett Magyarországra, de már távozott is, mert a szakmai stáb felmérte az állapotát, és úgy ítélte meg, nem jelentene azonnali segítséget.

Labdarúgó NB I
2024.02.15. 14:52

Újpest: Mészöly Géza ellen eljárást indított az MLSZ

A DVTK elleni meccs utáni nyilatkozata miatt vizsgálódnak.
Labdarúgó NB I
2024.02.15. 20:35

Sportrádió: „Izgulok, hogy ez ne okozzon törést a csapatnál” – Mészöly Géza a fegyelmi eljárásról

„Azt hiszem, úgy ildomos, hogy a döntésig nem nyilatkozom erről az ügyről. Nem szeretnék mentegetőzni, megtörtént, egészen biztosan hibás mondat volt.”


 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
29 perce

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
15 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15