Egy hosszabbítást és egy szerződéskötést is bejelentett a Fehérvár – hivatalos

CS. M.CS. M.
2024.03.07. 16:49
Tóth Tamás Vid szerződést hosszabbított a Vidivel (Fotó: Fehérvár)
A 19 esztendős Tóth Tamás Vid szerződést hosszabbított, a 17 éves Kecskés Máté pedig szerződést kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC-vel – jelentette be a klub hivatalos oldalán.

 
A szeptemberben 20. életévét töltő Tóth Tamás Vid saját nevelésű játékosként játszott a Vidi NB III-as csapatában és az U19-es magyar válogatottban is. A felnőtteknél a 2023–2024-es idényben kapott először lehetőséget: összesen 212 NB I-es perce van, s már az első élvonalbeli gólját is megszerezte.

„Nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbítottunk a Vidivel. Az őszi félévem nem igazán úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a téli felkészülésem viszont jól sikerült, így az első csapatban szerepelhetek, be tudtam mutatkozni és megszerezni az első gólomat is az NB I-ben. A célom az, hogy az elkövetkezendő időszakban minél több játéklehetőséget kapjak...” – nyilatkozta a klub honlapjának Tóth Tamás Vid.

Ami a májusban 18 éves Kecskés Mátét illeti, ő a szintén saját nevelésű játékos Fehérváron. A fiatal védekező középpályás az NB III-as csapatban kitűnt a mezőnyből, tavaly nyáron pedig már a felnőtt csapatban is lehetőséghez jutott felkészülési meccsen.

„Mindennap ezért dolgoztam, kiváltság és megtiszteltetés számomra, hogy saját nevelésű játékosként, tizenhét évesen profi szerződést kaptam a klubtól, amit próbálok minden edzésen és mérkőzésen meghálálni” – nyilatkozta.

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24