Zsótér Donát: Gyerekként reméltem, hogy nem érem el a száz NB I-es meccset

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.03.09. 09:23
Zsotér Donát túltette magát azon, hogy nem sikerült külföldre szerződnie, az NB I-ben igyekszik a legjobb teljesítményt nyújtani – szombaton a Kisvárda ellen bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
Zsótér Donát szombaton a Kisvárda ellen a 250. élvonalbeli bajnokiján léphet pályára, a Kecskemét középpályása elmondta, tudott róla, hogy most következik a jubileumi mérkőzés.

Mérföldkőhöz ér Zsótér Donát. A Kecskemét futballistája szombaton a Kisvárda ellen játssza 250. NB I-es mérkőzését. Az elsőre 2014. augusztus 2-án került sor, akkor a Dunaújváros futballistájaként volt végig pályán a Videoton elleni találkozón.

„Az elmúlt időszakban szóba került, úgy volt, hogy a Ferencvárossal vívott múlt heti bajnokin érem el ezt a határt, csakhogy előtte az Újpest ellen betegség miatt nem léphettem pályára – mondta lapunknak a 28 éves középpályás. – Nem ez járt a fejemben, ám Nyitray András kommunikációs vezető tájékoztatott, hogy most jön a 250. Hogy emlékszem-e az első NB I-es bajnokimra? Természetesen! Még a Dunaújváros színeiben a Videotonnal játszottunk idegenben, kikaptunk három nullára, nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, de boldog voltam, mert pályára léphettem. Nem vagyok izgulós típus, jó volt játszani, próbáltam Dobos Barna vezetőedző utasításait betartani. Megtisztelő volt, hogy lehetőséget kaptam az élvonalban, elképesztő, hogy már a kétszázötvenedik bajnokiról beszélgetünk.”

Zsótér Donát két jelentős trófeát hódított el pályafutása során, 2017-ben bajnoki címet szerzett a Honvéddal, egy évvel később pedig Magyar Kupát nyert az Újpesttel.

„Gyerekként arról beszéltünk a szüleimmel és a menedzsereimmel, hogy remélem, nem érem el a száz NB I-es meccset, mert az azt jelentené, hogy külföldön futballozom. Nos, nem jött össze, ám egyáltalán nincs bennem hiányérzet. A karrierem során mindig a maximumot nyújtottam, örülök, hogy a kétszázötvenedik NB I-es fellépésem következik, megtisztelő, hogy a klubjaimban rendre számoltak velem. Fiatalon lettem bajnok és kupagyőztes, szép sikerek ezek, pláne úgy, hogy a Honvéddal huszonnégy év után lettünk bajnokok, majd az Újpesttel a nagyszerű szurkolótáborral együtt különleges élmény volt ünnepelni. Csodás emlékek ezek, de már a KTE sikeréért dolgozom. A nyáron kerültem Kecskemétre, jól érzem magam itt, a tulajdonos, a vezetők, a szakmai stáb tagjai és a játékostársaim is nagyszerű emberek, szerencsés vagyok, hogy ehhez a közösséghez tartozom. Profi és példaértékű munka zajlik a klubnál, örülök, hogy én is hozzátehetem a magam részét. Nem véletlenül lett az előző idényben második a KTE, ragyogó szakmai munka és fegyelmezettség jellemzi a klubot.”

Utóbbira – sok minden más mellett – szükség lesz szombaton a Kisvárda elleni bajnokin is, mert a szabolcsiak a bennmaradásért küzdenek, nehéz meccs vár a Kecskemétre. A két együttes utóbbi négy egymás elleni bajnokiját a KTE nyerte meg, Zsótér Donát bízik benne, hogy folytatódik a széria.

„Nehéz meccsre számítok, szervezett és jó csapat a Kisvárda. A helyezése nem mérvadó, erős a kerete, ám sokszor balszerencse sújtotta. Nekünk elsősorban saját magunkkal kell foglalkozunk, szeretnénk jó játékkal eredményesek lenni. Hogy zavar-e, hogy nincs még bajnoki gólom az idényben? Nagyon szeretek gólokat lőni, de nem rágódom ezen. Új szerepkörben számít rám a szakmai stáb, próbálom a vezetőedző minden utasítását betartani, azért vagyok itt, hogy hozzátegyem a magamét a játékhoz. Első a csapat, és ha úgy tudok segíteni, hogy mélyebben játszom, labdát szerzek, illetve sokszor ütközöm, akkor azt teszem, jól érzem magam ebben a pozícióban. Szabó István vezetőedző kivételes szakértelmét jelzi, hogy sokszor olyan posztot talál a játékosainak, amelyen korábban még nem szerepeltek − és tessék, működik.”

NB I
24. FORDULÓ
15.15: Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

1. Paksi FC23154442–26+16 49 
2. Ferencvárosi TC22153459–22+37 48 
3. Fehérvár FC23123842–34+8 39 
4. Puskás Akadémia2498737–28+9 35 
5. Debreceni VSC2395931–29+2 32 
6. MTK Budapest23941029–44–15 31 
7. Kecskeméti TE23931132–36–4 30 
8. Újpest FC24931231–47–16 30 
9. Diósgyőri VTK2285935–3529 
10. Zalaegerszegi TE23841133–43–10 28 
11. Kisvárda23621524–36–12 20 
12. Mezőkövesd23541421–36–15 19 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik