FTC: fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

2024.04.18. 17:44
Dibuszék a Föld napja alkalmából fát ültettek (Fotó: Dömötör Csaba)
Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói – Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás –, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.

A programot a közelgő Föld napja alkalmából az FTC szponzora, a Provident Pénzügyi Zrt. immár harmadszor szervezte meg éves papírfelhasználásának ellensúlyozására. Boczán Viktor vezérigazgató beszédében egy kínai költőt idézett, akinek szavai szerint ha egy évre előre gondolsz, akkor vess el egy magot, ha tíz évre, akkor ültess egy fát. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében gondot fordítsanak a környezet védelmére, valamint arra, hogy csökkentsék a cég ökológiai lábnyomát.

Horváth Attila gazdasági igazgató elmondta, a Providentnél létrehozták a ProviGreen programot, amely nem csupán egy kezdeményezés, hanem egy elköteleződés a fenntarthatóság és a környezettudatosság irányába.

„A Budakeszi Vadaspark növényállományának gyarapítása csak egy példa arra, hogy milyen hatással lehetünk a környezetünkre, ha összefogunk és cselekszünk” – fűzte hozzá.

Dibusz Dénes, az FTC kapusa, aki csapattársai, Varga Barnabás és Botka Endre társaságában aktívan is közreműködött a faültetésben, hangsúlyozta: fontosnak érzik, hogy az edzések és a játék mellett a társadalmi felelősségvállalásból is kivegyék a részüket és óvják a környezetet. A csapatkapitány kifejtette: örülnek annak, hogy ezzel a kis lépéssel hozzájárulnak a jövő generációi számára egy élhetőbb környezetet megteremtéséhez.

Az eseményen részt vett az 58-szoros válogatott játékos, Lipcsei Péter, a Soroksár jelenlegi vezetőedzője, valamint az FTC U10-es utánpótláscsapatának több labdarúgója.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
8 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
9 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
9 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
9 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
11 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
12 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
15 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
15 órája