Sportrádió: az MTK vezetőedzője csalódottan nyilatkozott a fájdalmas MK-vereség után

2024.04.03. 18:54
Horváth Dávid elmondta, az egész csapat nagyon csalódott (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió Hazafutás című műsorában a Magyar Kupában fájdalmas vereséget szenvedő MTK vezetőedzője, Horváth Dávid értékelte a keddi találkozót.

 

„Az egész csapatban csalódottság és szomorúság van – válaszolta a Sportrádiónak Horváth, miután az MTK a 90. percben kapott góllal esett ki a sorozatból. – Az az energia, amit ebbe a meccsbe fektettünk bele, többet érdemelt volna, de sajnos olyan hibákat követtünk el, amiken a továbbjutásunk múlt.”

„Van mibe kapaszkodni, hisz biztató volt a mutatott játékunk és a teljesítményünk. Rendben volt a csapatjátékunk, és mentálisan is helyt tudtunk állni, ez mind olyan dolog, ami később még sokat számíthat” – tette hozzá már pozitívabb hangnemben a szakember.

A vezetőedző azt is megosztotta, milyen változtatásokkal sikerült a kétgólos hátrányát ledolgozniuk a fővárosiaknak a második félidőben.

„A fordulás után szinte csak támadókat cseréltem be, így nagy nyomást sikerült helyeznünk ellenfelünk kapujára. Ezenkívül nem kezdtünk el úgy kapkodni, ahogy sok csapatnál előfordulhatna egy ilyen hátrány esetén. Nem voltak felelőtlen labdás megoldások, és következetesek voltak a játékosok.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
7 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
17 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27