A ZTE hosszabbított ukrán védőjével – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.05.03. 11:30
Olekszandr Szafronov marad Zalaegerszegen (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC egy évvel meghosszabbította Olekszandr Szafronov szerződését.

Igaznak bizonyult korábbi értesülésünk, a ZTE FC egy évvel meghosszabbította ukrán védője, Olekszandr Szafronov szerződését.

„Legutóbb, Olekszandr Szafronovval már említettük, hogy kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a vezetőség úgy döntött, hogy aktíválja a kontraktusában lévő „+1 év” opciót, ami a mai nap folyamán meg is történt, így a következő szezonban is nálunk folytatja a tehetséges védő”írja a ztefc.hu.

A 2022-ben a szlovén Naftától Zalaegerszegre igazoló 24 éves védő 38 mérkőzésen lépett pályára a ZTE színeiben, ezeken egy gól és két gólpassz a mérlege. „Szafronov ebben a szezonban nagyon jól és megbízhatóan teljesített. Beilleszkedett a csapatba, többek között ezért is döntöttünk úgy, hogy lehívjuk az opcióját” – nyilatkozta a klub honlapjának Sallói István sportigazgató.

Labdarúgó NB I
2024.05.01. 08:00

ZTE: egy hosszabbítást bejelentettek – több is jöhet még

Meshack Ubochioma opciója életbe lépett. Mancéval is új szerződést köthetnek, viszont legalább öten távozhatnak.

 


 


 

Legfrissebb hírek

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Garai Zétény édesapja emlékének ajánlotta a gólját

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 12:38

Bognár György: Azok játszottak gyengén, akiknek frissnek kellett volna lenniük

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 21:13

A Paks kétszer egyenlített, de a ZTE öt gólt szerezve nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 19:33