Böde: Ha majd több kárt okozok, mint hasznot hozok, abbahagyom

2024.05.08. 18:40
Böde Dániel nem szeretne nagyon előre tekinteni (Fotó: Dömötör Csaba)
Ameddig segíteni tud a Paksnak, addig szeretne játszani Böde Dániel, a labdarúgó NB I korábbi gólkirálya azonban csak egy évre gondolkodik előre.

„Szeretek focizni, edzést is ritkán hagyok ki, nincs semmi különösebb titok. Itt nőttem fel, itt nevelkedtem, itt vannak a barátaim, a családom, magától értetődő volt, hogy maradok” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a 37 esztendős támadó, aki kedden hosszabbította meg a szerződését a klubbal, ahol a 12., karrierje során összességében a 19. idényére készül majd fel nyáron.

Böde hét évet játszott a Ferencvárosban, és jövő szerdán éppen a bajnok zöld-fehérekkel találkozik a Paks a MOL Magyar Kupa döntőjében.

„Egy ilyen mérkőzésen minden megtörténhet, persze tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni, hogy elhódítsuk a trófeát” – nyilatkozta a csatár, aki legtöbbször már csak csereként lép pályára, ám rendre veszélyt jelent.

„Ha majd több kárt okozok, mint hasznot hozok, abbahagyom, vagy ha esetleg több sérülés jönne egymás után. Nem szeretnék nagyon előre tekinteni, mindig csak egy évre gondolkodom előre” – fűzte hozzá a 25-szörös válogatott Böde, aki csapatával a következő idényben a nemzetközi porondon is szerepelhet.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
8 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
8 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
9 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
9 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
11 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
12 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
15 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
15 órája