Révész Attila korábbi stábjáról: Nem is tudják, mi az a szó, hogy felelősség

CS. M.CS. M.
2024.06.21. 14:18
Révész Attila az M4-nek adott interjút (Fotó: Kovács Péter)
A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila az M4 Sportnak adott nagy interjút. Ahogyan azt tőle megszokhatták, ezúttal is őszinte véleményt alkotott jó néhány kényes témáról. Ebből szemezgettünk.

 

 
Révész Attila a Kisvárda NB I-es kiesését követően benyújtotta lemondását a klubnál, de azt elnökség nem fogadta el azt, így továbbra is marad a kisvárdaiak alkalmazásában. Az M4-nek adott interjújában beszélt a csapat legfőbb gondjairól és az NB I-ből kiesett stáb (amely Feczkó Tamás vezetőedző kivételével távozott) hozzáállásáról is.  

„Amikor másodikok lettünk, mindössze hatvankét százalékát használtuk fel a mostani bérkeretünknek. Az, hogy ezüstérmesek lettünk, máshová helyezte a klubot a játékosok és menedzserek igényeit illetően, az alázat és sikeréhség, ami jellemezte a csapatot, az nem volt meg bennük. Nem volt meg a megfelelő kiválasztás sem, Grozavnál korábban például családlátogatáson is voltam Romániában, de mivel ezt a részt átadtam az edzői stábnak, elveszett.”

„Egyetlenegyszer nem kért senki elnézést – (a korábbi stábból – a szerk.) Nem is tudják, mi az a szó, hogy felelősség. Leráztuk magunkról az egészet, azt mondtuk, majd a következő szezon jobban sikerül. De hát ez vállalkozásoknál nem így működik!”   

Természetesen a sokak által sokszor kritizált fiatal szabály is szóba került.  

„A fiatal játékosok ez irányú szerepeltetése az elmúlt két év statisztikai adatai alapján hatalmas csőd. Ezért ezeknek a vezetőknek, ahogy nekem is, el kell ezt számolni néhány éven belül, ha még itt lesznek. Mert az nem lehet, hogy büntetlenül ilyen szabályokat hozzanak. Ez a játékosoknak és a kluboknak sem érdeke, azaz érdeke a fiatalok szerepeltetése, de nem kötelező jelleggel”

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35