Végleg megszerezte a ZTE a görög védőt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.06.17. 17:15
Sztefanosz Evangelu a ZTE játékosa marad (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kölcsönjátéka után végleg megszerezte a 26 éves görög védőt, Sztefanosz Evangelut, aki így a következő idényben is a ZTE-t erősíti.

 

Sztefanosz Evangelu 2016 és 2018 között a Panathinaikoszban futballozott, majd az Olympiakosznál folytatta karrierjét, ezt követően pedig kölcsönben a PASZ Janninában és a Panionioszban játszott. 2020-ban Lengyelországba szerződött a Górnik Zabrzéhoz, majd 2021 és 2023 között a moldovai Sheriffet erősítette, mígnem tavaly az NK Osijekhez került.

A görög utánpótlás-válogatott védőt az eszéki klub kölcsönadta Zalaegerszegre, ahol az előző idényben összesen 24 mérkőzésen lépett pályára, most pedig eldőlt, hogy hosszabbít a ZTE-vel, amely azonban azt nem közölte, hogy mennyi időre szól a játékos új szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Csonka András (Ferencváros, kölcsönben a Budafoki MTE-nél volt), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország, kölcsön után végleg), Gundel-Takács Bence (Budafoki MTE), Várkonyi Bence (MTK Budapest, kölcsön után)
Kölcsönből visszatérhet: Huszti András (Újpest FC), Klausz Milán (Szeged-Csanád GA), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár), Soltész István (Budafoki MTE), Szalay Szabolcs (Vasas FC)
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható)
Távozik: Bedi Bence (szabadon igazolható), Dombó Dávid (szabadon igazolható), Gyurján Márton (szabadon igazolható), Guy Hadida (izraeli, szabadon igazolható), Zoran Lesjak (horvát)
Kölcsönből visszatér klubjához: Yohan Croizet (francia, Újpest FC), Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Antonio Mance (horvát)

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
18 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17