Átigazolás: a Fehérvár FC középpályást szerződtetett

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.07.05. 10:00
null
Bedi Bence Fehérváron folytatja a pályafutását (Fotó: facebook.com/fehervarfc)
Ahogy azt a napokban előre jeleztük, a ZTE FC-től több mint tíz év után távozó Bedi Bence a Fehérvár FC-hez szerződött – a klub csütörtökön jelentette be az érkezését.

 

A Nemzeti Sport Online-on először, márciusban írtunk arról, hogy Bedi Bence szerződése lejártával a nyáron távozik Zalaegerszegről. A héten aztán arról számoltunk be, hogy bár Törökországból is érdeklődnek a középpályás iránt, várhatóan Fehérváron folytatja pályafutását. A klub ma jelentette be Bedi érkezését, akire azután lett különösen szüksége a Pető Tamás vezette szakmai stábnak, hogy az angol középpályás, George Dobson a napokban visszamondta a fehérváriakkal télen kötött előszerződését. 
 

„Bedi Bence a Vidiben folytatja pályafutását – mutatja be új szerzeményét a fehervarfc.hu. – A 27 esztendős középpályás 141 NB I-es mérkőzés rutinjával érkezik Székesfehérvárra. Bedi Bence 1996. november 14-én született Nagykanizsán. A Letenye SE-ben kezdett el futballozni, innen a Nagykanizsa utánpótlásába igazolt, majd 2011 augusztusától a ZTE FC-nél folytatta pályafutását. 2015 februárjában a ZTE–Békéscsaba NB II-es bajnokin mutatkozott be a zalaegerszegiek első csapatában, azóta alapembere volt az együttesnek. A másodosztályban 135 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A 2018–2019-es NB II-es szezon összes bajnokiján pályára lépve kulcsembere volt a ZTE bajnoki címet szerző és ezzel a feljutást kivívó gárdájának. Az NB I-ben 141 meccsen 7 gólt lőtt. 2023-banMagyar Kupa-győztes lett, aminek köszönhetően tavaly nyáron az európai porondon, az Európa-konferencialigában is bemutatkozhatott.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszeg – szabadon igazolható), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg) 
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:  Jasmin Celikovic (bosnyák, Ahmat Groznij – Oroszország)
Távozók: Bese Barnabás (Újpest), Gergényi Bence (Újpest), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Srajaevo – Bosznia-Hercegovina), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus, ismét kölcsönbe?), Fiola Attila (lejárt a szerződése), Franck Bambock ( kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben)
 

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 17:51

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 13:56

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 10:19

Koszta és Urblík duplázott, a Vasas kiütötte a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 17:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01