Az FTC-től távozó Samy Mmaee érkezését bejelentette új klubja

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 14:40
null
Samy Mmaee a Dinamo Zagrebhez igazolt (Fotó: Dinamo Zagreb/Fb)
A horvát bajnok Dinamo Zagreb hivatalos felületein jelentette be, hogy szerződtette a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencvárosi TC-től megállapodása lejártával távozó védőt, Samy Mmaee-t.

Mint arról korábban beszámoltunk, a marokkói válogatott hátvédnek 2024. július 1-ig szólt a szerződése a magyar bajnoki címvédő Ferencvárosi TC-nél. A szabadon igazolható, egyébként Belgiumban született Mmaee iránt a belga élvonalban 12. helyen végző Standard Liege és a bronzérmes Anderlecht is érdeklődött, ám a „hazatérés” helyett ő inkább a horvát bajnok Dinamo Zagreb ajánlatát fogadta el, amely hivatalos honlapján azt közölte, hogy többéves szerződést írt alá vele.

Samy Mmaee – akinek testvére, Ryan is az FTC játékosa volt – a fővárosi zöld-fehéreknél töltött három és fél éve alatt 103 mérkőzésen hat gólig és négy gólpasszig jutott, a magyar bajnokságot négyszer, a Magyar Kupát egyszer nyerte meg.

A zágrábiak kiemelték, hogy Mmaee ismerős közegbe csöppent, hiszen a Dinamónál is csapattársa lesz Roko Baturina, Marijan Cabraja és Amer Gojak.

„Örülök, hogy a Dinamo tagja lettem. A Ferencvárosban játszottam korábban néhány Dinamo-labdarúgóval. Gojak sok szépet mesélt a klubról. Tisztában vagyok vele, hogy ez előrelépés a karrieremben és a céljaim nagyon világosak és egyszerűek: megnyerni a bajnoki címet, bejutni a Bajnokok Ligájába, minél több pontot szerezni és a lehető legmesszebb jutni Európában” – idézte új játékosát a Dinamo Zagreb honlapja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus  – Dánia), Iyinbor Patrick Osagie (Kecskeméti TE), Nagy Olivér (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: Júlio Romao (brazil, Qarabag – Azerbajdzsán)
Távozók: Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, lejár a szerződése, érdeklődik iránta: Austin FC, Minnesota United – Egyesült Államok; Toronto FC, Vancouver Whitecaps – Kanada)
Kölcsönbe távozók: Varga Zétény (DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Amer Gojak (bosnyák)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
3 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
4 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik