Elhunyt az FTC egykori elnöke, Furulyás János

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 13:12
Furulyás János 2014-ben (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros a honlapján számolt be a szomorú hírről: életének 91. évében elhunyt a klub egykori elnöke, Furulyás János.

Életének 91. évében elhunyt a Ferencvárosi Torna Club egykori elnöke, Furulyás János. Az 1933-ban Vácszentlászlón született Furulyás János öt éven keresztül, 2001. április 20. és 2006. január 26. között töltötte be az FTC elnöki tisztséget, míg ezt megelőzően két hónapig a klub ügyvezető alelnöke is volt, de már az 1970-es évek elejétől a klub kötelékébe tartozott.

Torgyán József lemondása után szinte kilátástalan helyzetben előbb teljes elnöki jogkörrel meghatalmazott ügyvivőként, majd tényleges elnökként vette át az FTC irányítását. Így nyilatkozott a klub akkori helyzetéről: „Májusban nagyon közel voltunk a felszámoláshoz, csak igen nehéz munkával értük el, hogy a sportolók a bíróság helyett edzésre járjanak” – idézte gyászhírében Furulyást a Ferencváros.

A zöld-fehérek labdarúgócsapata a nehéz idők ellenére is bajnoki címet ünnepelhetett a 2000–2001-es idény végén. Az FTC végül megmenekült, így a közgyűlés további négy évre bizalmat szavazott neki elnökként. A klub két évvel később ismét nehéz helyzetbe került, azonban 2004-ben így is első lett a bajnokságban, ráadásul az UEFA-kupába is bejutott.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
8 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
15 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik