Felkészülés: döntetlent játszott ukrán élvonalbeli ellenfelével az MTK

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.02. 19:54
Vezetett, de nem tudott nyerni az MTK (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az ukrán élvonalbeli Zorja Luhanszkkal.

 

Az ukrán első osztályban 10. helyen végző, az előző idényben Európa-konferencialigában csoportkörös Zorja Luhanszkkal játszott felkészülési mérkőzést az MTK – számoltak be róla hivatalos oldalukon a kék-fehérek. A fővárosi együttes szlovéniai edzőtáborának második találkozóján már a harmadik percben vezetést szerzett Marin Jurina bal felső sarokba lőtt góljával. A találat után is a 23-szoros magyar bajnok volt a veszélyesebb, több helyzetet is kidolgozott, de sem Bognár István, sem Horváth Artúr nem tudott betalálni. Hátul Demjén Patrik is többször védett, ám a félidő legvégén már nem tudott hárítani, Ihor Kirjuhancev kapásból lőtt a hálóba.

A második félidő elején inkább az ukránok akarata érvényesült, a 61. percben mégis Stieber Zoltán találta el a lécet. Még egy-két helyzet adódott a felek előtt az utolsó fél órában, de több gól már nem esett, így a szlovén ND Primorje elleni 5–1-es siker után ezúttal ikszelt az MTK.

NB I-ES CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
FK ZORJA LUHANSZK (ukrán)–MTK BUDAPEST 1–1 (1–1)
Ljubljana
MTK, 1. félidő: Demjén – Kocsis G., Beriasvili, Nagy Zs. – Hej, Horváth A., Végh B., Bognár I., Kovács P. – Jurina, Polievka. 2. félidő: Rácz G. – Kocsis G., Beriasvili, Varju – Kovács M., Horváth A. (Merényi, 72.), Végh B. (Szőke G., 72.), Stieber Z., Antonov – Kenesei, Jurina (Molnár R., 60.). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Kirjuhancev (45.), ill. Jurina (3.)

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
Tegnap, 10:51

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 14:27

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 20:17

Három fiatal is debütált az élvonalban, döntetlennel zárult a Puskás Akadémia és az MTK bajnokija

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 21:53

Videó: Kádár Tamás visszavonul, a Pancho Arénában búcsúzott a futballtól

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 20:46

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10
Ezek is érdekelhetik