NB I: távozik a DVSC-től Olekszandr Romancsuk

H. Á.H. Á.
2024.07.25. 14:40
A Krivbasz már be is mutatta Romancsukot (Fotó: fckryvbas.com
Hivatalos honlapján közölte a DVSC NB I-es labdarúgócsapata, hogy két év után elhagyja a klubot a 24 éves ukrán védő, Olekszandr Romancsuk.

 

A védő a PFK Lvivtől érkezett két évvel ezelőtt a debreceniekhez, azóta minden sorozatot figyelembe véve 53 mérkőzésen szerepelt a csapatban, s egy tavaly őszi Magyar Kupa-meccsen , Eger ellen szerezte egyetlen gólját. Romancsuk a klub honlapján búcsúzik a csapattól és a szurkolóktól.
„Elérkezett a búcsú ideje, hisz visszatérek a hazámba, Ukrajnába. Túlcsordulnak most bennem az érzelmek. Elképesztő volt az elmúlt két év, s ez idő alatt csodás eredményeket értünk el együtt” – idézi a játékost a dvsc.hu. – Mint tudják, a hazámban háború dúl. Ebből a nehéz helyzetből kifolyólag döntöttem úgy, hogy Ukrajnában folytatom a karrieremet. Úgy hiszem, hogy ez a helyes döntés a családomra és önmagamra nézve is. Szeretném megköszönni a klub és a csapat vezetőségének, hogy megértően álltak a helyzethez és segítették az átigazolásomat. 

Noha a debreceniek honlapjáról nem derül ki, de a védő az ukrán élvonalbeli FK Krivbasznál folytatja pályafutását, amely a Transfermarkt honlapja szerint 300 000 eurót fizetett érte. Az ukrán klub honlapja szerint a védővel három évre szóló szerződést kötött. 

 

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04