Új mezszponzora lett a Ferencvárosnak

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 11:12
Fotó: fradi.hu
Új mezszponzora van a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencvárosnak: a SUPERZ. A Budapest és a SPORTFIVE Hungary Kft. által kötött megállapodás értelmében a magyar parfümmárka három évre kötelezi el magát a zöld-fehérek mellett.

A klub szerdai közleménye szerint idén júliustól a mezek hasi oldalán lesz látható a SUPERZ. Budapest logója. Az új mezszponzor július 23-án, a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén debütál, a Ferencváros a walesi The New Saints FC vagy a montenegrói FK Decsics csapatával mérkőzik meg a második fordulóban.

„A SPORTFIVE Hungary Kft. – mint a Ferencváros férfi labdarúgócsapatának kizárólagos szponzorációs és marketingügynöksége, valamint a Groupama Aréna üzemeltetője – nevében mondhatom, büszkék vagyunk arra, hogy ismét egy nagyon komoly megállapodást sikerült megkötnünk, és immár a SUPERZ. Budapest is mezszponzorként a Ferencváros mellé áll a következő szezontól. A SPORTFIVE továbbra is elkötelezett abban, hogy olyan célokat valósítson meg, melyek kiemelkedő lehetőségeket kínálnak a Ferencvárosi TC számára” – mondta Igaz András, a SPORTFIVE Hungary Kft. vezérigazgatója.

„Fontos célkitűzésem volt a márka létrehozásánál, hogy olyan termékeket állítsunk elő, melyek az európai szabványok szerint a legtisztább minőségi hordozóanyagokkal, természetes forrásokból származó összetevőkkel készülnek. Az egyedülálló minőség iránti vágy meg is hozta gyümölcsét, a parfümolajok és az Extrait de Parfum kollekcióink is méltán viselnek magukon olyan unióban bejegyzett naturális védjegyet, amely garantálja termékeink 75 százaléknál magasabb naturális alapanyag összetételét” – nyilatkozott Szerencsés Szabolcs, a SUPERZ. Budapest alapítója. Hozzátette, a parfümkészítés, csakúgy, mint a labdarúgás, szenvedély és művészet.

A közleményben hangsúlyozzák, hogy a Ferencváros 35-szörös magyar bajnok labdarúgócsapatánál a következő idényre kitűzött elsődleges cél, hogy az együttes megszerezze sorozatban hetedik bajnoki címét, emellett bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47
Ezek is érdekelhetik