Videó: két meccsre eltiltották a derbin a kispadról kiállított Abu Fanit – szavazzon, jogos-e a büntetés!

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 11:01
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két bajnoki mérkőzésre eltiltotta Abu Fanit, az NB I-ben szereplő Ferencváros középpályását, akit az Újpest elleni derbi ráadásában, már lecserélt játékosként állítottak ki.

A Ferencváros 1–0-s győzelmével végződő találkozón az indulatok a hosszabbítás perceiben szabadultak el, amikor Joao Nunes és a hazaiak már lecserélt középpályása, Abu Fani kapott össze egy, az oldalvonalon kívülre került labdán, amiből lökdösődés, majd kisebb tömegjelenet alakult ki. Bogár Gergő játékvezető az eset után a portugál játékosnak sárga lapot mutatott fel, míg a ferencvárosiak középpályását kiállította.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága szerdai ülésén kétmeccses eltiltással sújtotta Abu Fanit, míg a szintén kiállított újpesti fizioterapeuta, Milovanovic Zarko három bajnokira szóló eltiltást kapott – derült ki a szövetség honlapján szerdán közzétett határozatból. 

Ezenkívül „a FEB elnöke mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el többszörös és súlyos szurkolói rendzavarások miatt. A fegyelmi ügyek elbírálása összevont eljárás keretében történik”.

SZAVAZÁS

Ön szerint jogos Abu Fani kétmeccses eltiltása?

  • 1387 szavazat (23%)
  • 1136 szavazat (19%)
  • 3560 szavazat (59%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
37 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
20 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
21 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:25

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2026.02.05. 15:58
Ezek is érdekelhetik