Éger László csak a Debrecenért tudta elhagyni Paksot

I. SZ.I. SZ.
2024.09.13. 10:20
Éger László (Fotó: Paksi FC)
Csak a Debrecen hívása mozdíthatta ki Paksról a Máté Csaba stábjába kinevezett Éger Lászlót, aki visszavonulása óta, az elmúlt tíz évben a tolnaiaknál dolgozott.

A kilencszeres válogatott védő Paksról indult, 1998-ig játszott szülővárosa csapatában, ahova 2007-ben tért vissza, és 2014-es visszavonulásáig játszott. Közben megfordult Dunaújvárosban, Debrecenben, valamint Spanyolországban is, a hajdúságiakkal három bajnoki címet nyert – a DVSC-nél szerzett emlékek miatt is fogadta el Máté Csaba vezetőedző hívását. 

„Engem csak a Debrecen tudott megmozgatni – idézi a Paks honlapja Éger Lászlót. – Olyan lehetőséget kaptam, amiben, ha nem próbálom ki magam, úgy érzem, később megbánhatom. A hozzám közelállók is ezt erősítették bennem, ugyanakkor a váltás igazán fájó döntés volt. A napi munka mostantól Debrecenhez köt, de amikor csak tehetem, hazajövök Paksra. Semmiképpen sem csukom be magam mögött az ajtót. Jóleső érzés volt, hogy a paksi klubvezetés is támogatott.”

Éger Pakson eddig az ifjúsági csapat edzője volt, s leszögezte, ha teheti, ezután is megnézi a paksi ifik meccseit, valamint a klub NB III-as együttesét is követni akarja, hiszen abban játszik a fia, Éger Zsombor.

A napokban Éger mellett másik korábbi paksi játékos, Tököli Attila is távozott a klub utánpótlásedzői közül, ő Mezőkövesden Csertői Aurél stábjához csatlakozott.

Labdarúgó NB I
2024.09.03. 14:54

Máté Csaba: A szurkolóknak az tetszik majd, ha támadunk!

Máté Csaba új stábjával a Békéscsaba ellen mutatkozhat be.

 

Legfrissebb hírek

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33