Pascal Jansen: Meg kellett volna nyerni ezt a mérkőzést

Sári RolandSári Roland
2024.11.24. 18:39
null
Nem volt elégedett a csapatával Pascal Jansen (Fotó: fradi.hu)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros háromgólos hátrányból állt fel a Diósgyőr ellen. A mérkőzést követően az FTC vezetőedzője, Pascal Jansen igen csalódottan nyilatkozott.

„Meg kellett volna nyerni ezt a mérkőzést – jelentette ki a Ferencváros hivatalos honlapjának adott interjújában a szakember. – Az első félidőben nem védekeztünk elég jól, így három gólt kaptunk egymás után. Ezek után nem meglepő a végeredmény.”

„Ezen a mérkőzésen mihamarabb túl kell lépnünk. A következő Európa-liga-meccsünk egy teljesen másik mérkőzés lesz. Mennünk kell tovább” – tette hozzá Pascal Jansen. 

A vezetőedző az ulloi129.hu beszámolója szerint azt is megosztotta a mérkőzés után, akár nyerhettek is volna, de szinten aluli volt a teljesítményük az első félidőben. 

„Nagyon gyenge volt az első félidő, minden kontra nagy veszélyt jelentett, ezekből kétszer be is találtak. A harmadik gólnál sem koncentráltunk eléggé. A második félidőben megváltoztattuk a felállást, ezért vissza tudtunk jönni a meccsbe, de a győzelemhez ez nem volt elég. Az első félidei pocsék labda nélküli játék után ehhez szerencse is kellett.”

„Csodálatos teljesítményt nyújtottunk! — mondta már Vladimir Radenkovics, a DVTK vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón – Működött, amit elterveztünk. Remekül kezdtünk, a szünet előtt jobban kellett volna koncentrálnunk, hogy ne kapjunk gólt. Ha háromgólos előnnyel vonulhattunk volna pihenőre, sokkal könnyebb a második félidő. A Ferencváros változtatott a szünet után, de a játékosaink végig küzdöttek, így összességében elégedettek lehetünk.”

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 3–3 
Budapest, Groupama Aréna. 8723 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Varga B. (42.), Rommens (68.), Abu Fani (70.), ill. Acolatse (7.), Huszár (19.), Bényei (41.)

   
AZ ÁLLÁS       
  1. Ferencvárosi TC1283122–11+1127
  2. Puskás Akadémia1382323–14+926
  3. Paksi FC1373326–18+824
  4. MTK Budapest1372422–15+723
  5. Diósgyőri VTK1465318–17+123
  6. Újpest FC1464418–12+622
  7. Fehérvár FC1443719–22–315
  8. Nyíregyháza Spartacus1443717–24–715
  9. ETO FC Győr1336416–18–215
10. Zalaegerszegi TE1334618–21–313
11. Debreceni VSC1324717–26–910
12. Kecskeméti TE1413109–27–186

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
4 órája

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04