A Fradi elleni kilencgólos őrület hozta meg El Maestro első győzelmét a DVSC kispadján

Vágólapra másolva!
2024.12.05. 22:04
Bárány Donát az Újpest ellen is gólokkal segítené csapatát (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Debreceni VSC hazai pályán fogadta a Ferencvárost. A Loki már a 17. percben három góllal vezetett, a félidőben azonban mégis döntetlen eredmény mellett vonulhattak öltözőbe a felek. A második játékrészben a Debrecen eggyel többször talált be, a piros-fehérek így Domingues duplájának is köszönhetően 5–4-es győzelmet arattak a címvédő ellen.

 

LABDARÚGÓ NB I
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
DVSC–FERENCVÁROSI TC 5–4 (3–3)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5011 néző. Vezette: Csonka Bence (Bornemissza Norbert, Szalai Balázs)
Gólszerzők: Bárány (2., 5., 17.), Domingues (49., 59.), ill. Varga (30., 42. – az első 11-esből), Saldanha (45+2.), I. Cissé (82.)
Kiállítva: Szalai G. (31.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Három hónap bajnoki győzelem nélkül, mindössze három szerzett ponttal. Így várta a Ferencváros elleni, első fordulóból elhalasztott mérkőzést a 2005 és 2014 között hét bajnoki címet szerző DVSC. A jelenkor egyed­uralkodója egyértelműen az FTC, a zöld-fehéreké volt a legutóbbi hat arany­érem.

Pascal Jansen erősen támadó szellemű kezdőt küldött pályára, valószínűleg úgy vélekedett, hogy a meglehetősen mély gödörben lévő Loki ellen ez lehet az üdvözítő. Ehhez képest a 16. percben már Bárány Donát vezette hét találattal az NB I góllövőlistáját, noha csütörtök estig csak négyszer volt eredményes. A debreceniek támadója ellenállhatatlan volt, az Ibrahim Cissé, Szalai Gábor belsővédő-páros csak nyomozott utána. A debreceni támadó három gólja között akadt két remek egyéni teljesítmény, egyszer pedig szemfülességének köszönhette, hogy eredményes volt. 

BÁRÁNY TRIPLÁJA

A kezdés előtt – talán túlságosan is – magabiztos ferencvárosi játékosok a harmadik debreceni gól utáni VAR-vizsgálat idején rögtönzött válságtanácskozást tartottak saját térfelük közepén, talán ennek eredménye volt a következő percek nekibuzdulása. Ennek azonban kevés látszata volt, s kényszerű csere is kellett a Fradi szépítéséhez: a 26 percben ugyanis a sérült Kocsis Gergő helyére Jorgo Pëllumbi érkezett, s az albán védő alig 120 másodperccel később összehozott egy tizenegyest, amelyet Varga Barnabás értékesített.

A FERENCVÁROS HÁROM GÓLJA

A vendégszurkolók nem sokáig örülhettek a szépítésnek, hiszen egy perccel később a meglehetősen indiszponált Szalai Gábor szabálytalankodott Bárány Donáttal szemben, és a ferencvárosit kiállította a játékvezető, de ez a sansz a hazaiakat zavarta meg, így Varga Barnabás a 42. percben másodszor is eredményes volt. Közben kiderült, hogy Bárány Donát nem tudja folytatni a játékot, le kellett őt cserélni. Még szólt a mesterhármast szerző támadónak kijáró taps, amikor az első játékrész hosszabbításának második percében Ma­theus Saldanha egyenlített, így hatgólos első félidőt láthatott a Nagyerdei Stadion közönsége.

Az első negyvenöt percet nagyszerűen záró zöld-fehérek a második elején gyorsan újra nagy bajba kerültek: Brandon Domingues lépett elő főszereplővé, előbb Dzsudzsák Balázs hajszálpontos beadása után fejelt gólt, majd nem sokkal később 24 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

A MÁSODIK FÉLIDŐ HAZAI GÓLJAI

A Ferencváros két kettős cserével próbált frissíteni, így viszont már nem volt a pályán a vendégek két gólszerzője, Matheus Saldanha és Varga Barnabás. A brazil láthatóan elfáradt, a magyar válogatott csatárt pedig valószínűleg azért hozta le Pascal Jansen, mert volt egy sárga lapja, és többször is reklamált. 

Próbálkozott a Ferencváros, és egy szöglet utáni védelmi rövidzárlatot kihasználva Ibrahim Cissé találatával egygólosra csökkent a vendégek hátránya. Ennél többre azonban már nem volt képes a meccs kétharmadában emberhátrányban futballozó Ferencváros, vagyis a DVSC augusztus 31. után újra nyert, s ennek valószínűleg Felcsúton is nagyon örültek…

 

   
  1. Puskás Akadémia15102326–14+1232
  2. Ferencvárosi TC1484226–16+1028
  3. MTK Budapest1582525–17+826
  4. Diósgyőri VTK1575320–18+226
  5. Paksi FC1573529–25+424
  6. Újpest FC1565418–12+623
  7. Fehérvár FC1553720–22–218
  8. Nyíregyháza 1553721–26–518
  9. ETO FC Győr1536617–22–515
10. Zalaegerszegi TE1434718–22–413
11. Debreceni VSC1534823–32–913
12. Kecskeméti TE15231011–28–179
AZ NB I ÁLLÁSA

Az 5. fordulóból elhalasztott ZTE–FTC mérkőzést február 5-én játsszák le.

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
14 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
23 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
23 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik