„Mit értékeljek ezen a meccsen?” – Borbély az ETO újabb veresége után

2024.12.04. 22:04
Borbély Balázs együttese immár hatodjára nyeretlen (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 5. fordulójából most pótolt mérkőzésen az ETO FC Győr 2–0-ra kikapott odahaza a Puskás Akadémiától. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Puskás Akadémia trénere, Hornyák Zsolt elégedett volt csapata játékával.

„És a három ponttal is, hiszen jó csapat ellen léptünk pályára. A játékosaim az elejétől kezdve bíztak a jó eredményben. Úgy érzem, Levi már az első félidőben lezárhatta volna a meccset, de kicsit a második gól váratott magára. Mentünk végig az eredményért, szerettünk volna a végén még egy gólt rúgni, de elégedett vagyok, mert nehéz ellenfél otthonából távoztunk győzelemmel. Tudjuk, hogy a Győrben több van, mint amit ma mutatott, de most jobbak voltunk, megérdemelten nyertünk. Megnyertük az első félidőt, szombaton pedig jön a második. Ez a két nap a regenerációról, a frissességről és a lelki feltöltődésről fog szólni.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Az ETO vezetőedzője, Borbély Balázs nem volt feldobva a mérkőzés után.

„Mit értékeljek ezen a meccsen...!? Ez volt a legrosszabb teljesítményünk, amióta itt vagyok Győrben, főleg az első félidőben voltunk gyengék. Ha tudnám, minek tulajdonítható a rengeteg egyéni hiba, a szünetben változtattam volna. Hatalmas formahanyatlást látok rengeteg játékosnál, ha összehasonlítom az egy hónappal ezelőttivel a teljesítményüket. Érthetetlen, mi történik a fejekben, de nem akarok neveket mondani. A második félidőben igyekeztünk, de kijött a minőségbéli különbség a két csapat között.”

NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 0–2 (Nagy Zsolt 11., Golla 63.)
Győr, ETO Stadion, 1562 néző. V: Antal P.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
20 órája

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
Tegnap, 15:51

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
2026.08.13. 22:30

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06