NB I: szlovén támadóval erősített az Újpest – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.01.24. 18:26
Milan Tucic az újpestiek legújabb szerzeménye (Fotó: Újpest FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC leigazolta Milan Tucicot az NK Bravótól – közölte péntek kora este a klub a hivatalos honlapján.

A 28 éves Milan Tucic Ljubljanában született, és a helyi NK Bravóban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A felnőttek között is nevelőklubjában debütált a 2014–2015-ös idényben, a negyedosztályban, ahol valósággal ontotta a gólokat – olvasható az újpestiek hivatalos honlapján. Az élvonalban 2017-ben debütált, akkor már a Rudar Velenje színeiben, és első idényében hét góllal és hét gólpasszával járult hozzá csapata sikereihez.

A 186 centi magas támadó ezután játszott az OH Leuven és a Hokkaido Szapporo színeiben is, mielőtt tavaly télen hazatért az NK Bravóhoz. Tucic ebben az idényben nyolcszor volt eredményes (egyszer az Európa-liga selejtezőjében, hétszer a bajnokságban), és kiosztott három gólpasszt is. Korábban a szlovén U21-es válogatottban hat meccsen kétszer talált be. 

Az újpestiek közleményéből továbbá kiderült: Tucic elsősorban középcsatárként bevethető, ballábas és remekül fejel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország), Milan Tucic (szlovén, NK Bravo – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Efthimisz Kulurisz (görög, Pogon Szczecin – Lengyelország), Imad Rondic (bosnyák, Widzew Lódz – Lengyelország), Ivan Szaponjics (szerb, szabadon igazolható, próbajáték) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Óriási hiba döntött a végén, az Újpest az utolsó negyedórában fordította meg a ZTE elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 18:52

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Elengedheti az Újpest a stadionépítés helyszínét: „Rengeteg pénzbe kerül, el tudjuk költeni másra is”

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 15:44

Lázadó fiatalok – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.09.13. 23:57