Robbie Keane neve is felvetődött a Ferencváros edzőjelöltjei között – NS-infó

T. Z.T. Z.
2025.01.02. 18:41
Robbie Keane Izraelben bajnoki címet is ünnepelhetett csapatával (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a korábbi 146-szoros ír válogatott labdarúgó, Robbie Keane neve is felvetődött az NB I-ben szereplő Ferencváros edzőjelöltjei között.

A magyar bajnokság címvédőjét ideiglenesen a klub korábbi játékosa, Leandro de Almeida készíti fel, miután Pascal Jansen vezetőedzőt december 31-én kivásárolta szerződéséből a Manchester City nevével fémjelzett City Football Grouphoz tartozó New York City FC.

A Nemzeti Sport csütörtöki értesülései szerint a lehetséges edzőjelöltek között szerepel a korábbi kiváló támadó, Robbie Keane is, aki játékosként 146 meccsen 68 gólt szerzett az ír válogatottban, és több mint húszéves pályafutása alatt egyebek mellett az Internazionalét, a Leeds Unitedet, a Tottenham Hotspurt, a Liverpoolt, a Celticet, a West Ham Unitedet és a Los Angeles Galaxyt is erősítette. Angliában és Skóciában többször is megválasztották a hónap játékosának, a Celticnél 2010-ben az Év játékosa-díjat is kiérdemelte, míg a Galaxynál sorozatban négyszer lett az év legjobb labdarúgója. A legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, amikor a Tottenham játékosaként megnyerte az angol Ligakupát.

Robbie Keane 2018-ban vonult vissza az aktív labdarúgástól, ezt követően szerencsét próbált edzőként. Első klubja az indiai ATK volt, ide 2017-ben került még játékosként, majd egy évre rá, Teddy Sheringham távozása után játékos-edzőként vezette a csapatot. A Maccabi Tel-Avivnál egyetlen, ám igen sikeres idényt töltött: tavaly hétpontos előnnyel bajnok lett a csapata a Maccabi Haifa előtt, és megnyerte a Totó-kupát is.

A 44 éves Keane neve nem először vetődik fel a ferencvárosiaknál: tavaly júniusban az izraeli sport5.co.il portál ugyancsak összeboronálta a nevét a zöld-fehérekkel, ám akkor nem ő számított a poszt legfőbb várományosának, s végül nem is rá, hanem Jansenre esett a klub választása.

A hír apropóján megkerestük a Ferencvárost, a klub azonban továbbra sem kommentál sajtóhíreket.

 

 

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

NB I: Szlovéniában folytatja az Újpest grúz védője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:48

Felkészülés: nem bírt egymással az Újpest és a kolozsvári Universitatea

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:50

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Felkészülés: a Nyíregyháza kétgólos vereséget szenvedett a Wolfsbergtől

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:21

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36
Ezek is érdekelhetik