Horváth Csenger: Aki nem hal meg a pályán, nem lesz Diósgyőrben, amíg itt vagyok

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 17:30
Horváth Csenger (Fotó: dvtk.eu)
A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata új útra állt, amelynek kulcsfigurája a novemberben kinevezett sportigazgató, Horváth Csenger. A 27 éves szakember az m4sport.hu-nak adott nagyinterjújában mesélt rövid, de annál tartalmasabb karrierútjáról, futballfilozófiájáról, erősségeiről és fejlesztendő tulajdonságairól, meg persze a DVTK-nál töltött első hónapokról, további tervekről.

Horváth Csengert november 6-án mutatták be, mint a DVTK új sportigazgatóját, és az első negyedév után az m4sport.hu-n megjelent hosszú beszélgetésben – több más témát is érintve – többek között értékelte az elmúlt három hónapot is: beszámolt a játékoskeret drasztikus átalakításáról, a csapat kialakítandó játékstílusáról, az idénybeli elvárásokról, s arról az emlékezetes december eleji estéről is beszélt, amikor egy szórakozóhelyről a biztonsági emberek kísérték ki.

„Meghatároztunk objektív mutatókat, akik ezeknek nem tudtak megfelelni, azoknak más úton kellett elindulni. A klub érdeke az, hogy olyan labdarúgó legyen ott, aki tud kapcsolódni ehhez a projekthez. Aki ennek nem tudott megfelelni, szerződést bontottunk vele. Mivel itt a szurkolók sokat dolgoznak, hogy hétvégén kijöhessenek a meccsre, olyan játékos, aki nem hal meg a pályán, nem lesz Diósgyőrben, amíg én itt vagyok” – fogalmazott Horváth.

„A harciasság, kemény munka olyan értékek, amelyekhez alkalmazkodnunk kell, s le kell fordítanunk futballnyelvre. Emellett meg kellett néznünk, melyik csapatok voltak sikeresek idehaza kisebb költségvetésből: Kecskemét, Kisvárda, Paks. Sok futballszakmai szempont megegyezik a diósgyőri értékekkel, amelyekkel ezek a csapatok sikeresek voltak, mint direkt játék, fizikai futball, erős belső középpálya, olyan egyensúly, ahol fizikális csapatról beszélünk, de mégis van egy-két játékmester az első sorban” – mondta a sportigazgató arról, hogy milyen stílusú DVTK-t szeretne kialakítani, s kitért a rövid távú célokra is.

„A jelenlegi üzleti modellben az első hat pozíció valamelyikének megszerzése a célunk, a szezon elején a tulajdonos 4-6. hellyel számolt. De ha van egy felülteljesítés, ne elégedjünk meg, dolgozzunk nap mint nap, hogy harmadikak vagy akár másodikak, elsők legyünk! Ha megteszünk mindent, hogy sikeresek legyünk, nem lenne csalódás az 5-6. hely sem” – árulta el Horváth, aki azt a december eleji estét is szóba hozta, amikor a DVSC legyőzése után nem a megfelelő helyen és módon ünnepelte meg a sikert.

„Hibáztam, emiatt elnézést kértem. A szurkolókkal ünnepeltem, de a sportigazgatónak nincs ott a helye. Egy biztonsági emberrel kerültem összetűzésbe, de ez nem ment fel, mert nem lett volna szabad ott lennem. Vállaltam a következményeket, ez egy jó lecke volt számomra, hogy az érzelmek a mérkőzés után sem ragadhatnak el” – mutatott rá Horváth.

 

Labdarúgó NB I
2024.12.22. 12:14

Pénzbüntetést és megrovást kapott a DVTK sportigazgatója a szórakozóhelyi eset után

Horváth Csenger egy interjúban mindenkitől elnézést kért a történtek miatt.

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:26

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik