Szerződést hosszabbított holland támadójával a Diósgyőr

2025.02.07. 19:22
Fotó: dvtk.eu
2023-ban érkezett az izraeli Asdodtól a Diósgyőrhöz a korábbi holland U20-as válogatott támadó, Elton Acolatse, aki két évvel meghosszabbította az eredetileg ezen a nyáron lejáró szerződését. A ghánai állampolgársággal is rendelkező Acolatse 43 mérkőzésen 12 kanadai ponttal segítette csapatát.

 

„Könnyen mondtam igent a szerződéshosszabbítási ajánlatra, mert az első naptól kezdve kiválóan érzem magam Diósgyőrben, hiszen a DVTK egy jól szervezett klub, és jók a csapattársak is – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Elton Acolatse, a DVTK holland támadója. – Ehhez jön a sikeres bajnoki szereplés, sok pontot szereztünk, és a harmadik helyen állunk. A Fehérvár ellen lőtt gólom az eddigi legkedvesebb emlék, győztes találatként értékes három pontot és egy nagyon fontos győzelmet ért. Bízom benne, hogy így tudom folytatni, újabb jó meccseim lesznek, és egészen a bajnokság végéig küzdelemben leszünk az európai kupaindulásért.”

„Amikor a következő évek DVTK-ját építjük, az új igazolások mellett legalább annyira fontos a meglévő értékeink megtartása – fogalmazott Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója. – Ezért az érkezésem óta eltelt időszakban felmértük a keretünk minden tagjának képességeit, az emberi oldalát és motivációs szintjét. Elton Acolatse az elmúlt másfél évben folyamatosan bizonyította, hogy milyen játékminőséget képvisel, valamint valódi csapatemberként fontos tagja az öltözőnek, és a motivációs szintje is magas, ezért olyan légiós, akire szükségünk van. A tárgyalások megkezdése után egyből kiderült, hogy Elton jól érzi magát Diósgyőrben, és amennyiben meg tudunk állapodni, szívesen marad hosszabb távon is. Ezt követően tisztáztuk vele és menedzsmentjével, hogy segíteni tudjuk egymást az egyéni és a klubszintű célok megvalósításában, majd megegyeztünk a nyáron lejáró szerződésének további két esztendővel történő meghosszabbításában.”

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08