Gyász: elhunyt a Kecskeméti TE egykori csapatkapitánya, Virág András

T. Z.T. Z.
2025.03.13. 11:24
Hosszan tartó betegség után március 8-án, 70 évesen elhunyt a Kecskeméti TE legendás játékosa és egykori csapatkapitánya, Virág András – közölte csütörtökön délelőtt a KTE hivatalos közösségi oldalán.

Virág András húsz évig volt a klub futballistája, 630 alkalommal lépett pályára 1967 és 1987 között, pályafutását Nagykőrösön, majd Kunszálláson zárta le 1992-ben. Nála több meccset senki sem játszott kecskeméti színekben.

„Aktív játékosként is sokat foglalkozott a labdarúgó-utánpótlással, a fiatal játékosok bátran fordulhattak hozzá tanácsért, biztatásért. Mindennek igazolásaként 1992-ben alapítója lett a Kecskeméti LC-nek, itt edzőként is segítette a gyerekek első lépéseit a futballpályán” – olvasható a Kecskemét hivatalos Facebook oldalán.

Virág András (1954–2025)

Mint írták, 1997-ben diagnosztizáltak nála egy speciális neurológiai betegséget, amely lassan, kíméletlenül támadta a mozgásszerveit. A gyógyíthatatlan kór ellenére végig aktív maradt, és büszke volt arra, hogy 11 éves unokája, András is igazolt futballista lett.

Március 8-án, 70 éves korában hunyt el. Végakarata szerint búcsúztatására szűk családi körben kerül sor. 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
Tegnap, 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43