Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2025.03.28. 22:21
null
Fotó: Árvai Károly
Emlékezhetünk, tavaly nyáron, július 21-én a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen egy teljesen ártalmatlan szituációnál elszakadt Banó-Szabó Bence keresztszalagja. A Kecskeméti TE középpályását az eset után hat héttel műtötték meg – az a szokás, hogy azonnal vagy néhány héttel később, amikor már lemegy a duzzanat, történik meg a beavatkozás –, majd elkezdődhetett a rehabilitációs munka. A játékos Dunaszerdahelyen gyógyult, hiszen a DAC-nál dolgozó fizioterapeutát, Hajdu Attilát – akivel együtt dolgozott korábban a Bp. Honvédnál – nagyon jól ismeri, megbízik benne. Úgy tudjuk, a felépülése remek ütemben halad fél évvel a műtét után, a terv szerint három-négy hét múlva csatlakozhat a csapatedzésekhez, de a feladatok zömét még nem végezheti a többiekkel.

Banó-Szabó Bence egyelőre a kitámasztást „gyakorolja”, hamarosan a labdás feladatok következnek – hogy még a tavasszal pályára léphet-e tétmérkőzésen, erősen kérdéses, mégiscsak kimaradt egy év a pályafutásából, legutóbb tavaly májusban a ZTE elleni bajnokin (2–1) lépett pályára. Gera Zoltán vezetőedző talán májusban vezényelhet neki teljes értékű edzésmunkát, de ennyi kihagyás után nagyon óvatosan kell adagolni a terhelést. Reálisan a nyári felkészülés idején kell olyan állapotba kerülnie, hogy a következő idényben segíthesse csapatát.

A labdarúgó – aki a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a 2022–2023-as idényben az NB I legjobb mezőnyjátékosa címet érdemelte ki 6.103-as átlaggal – kemény éveket tudhat maga mögött. Először – még kispesti játékosként – 2020 márciusában szakadt el a keresztszalagja, egy évet hagyott ki, majd 2023 júliusában a combjában szakadt el egy ín, öt hónap után térhetett vissza tétmérkőzésen. Korábban elmondta lapunknak, bízik benne, ezzel egy életre letudta a súlyos sérüléseket.

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 21:57

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Fontos győzelmet arattak a hajdúságiak, és közelebb taszították az NB II irányába a Kecskemétet.

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38
Ezek is érdekelhetik