Böde csak egyszer veszített a jubileumi mérkőzésein

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.04.18. 11:29
null
Böde Dániel az 500. NB I-es meccsén a kezdőcsapatban kapott helyet (Fotó: Török Attila)
Böde Dániel nagyszerű mérföldkőhöz érkezhet a Puskás Akadémia ellen, hiszen 500. alkalommal szerepelhet az NB I-ben. Cikkünkben felidézzük, hogy miként sikerültek a korábbi jubileumai.

100. mérkőzés

2010. október 9.: Paks–Lombard Pápa 4–0

A 6. fordulóból halasztották el ezt a mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt, és egy pillanatig sem volt kérdés, melyik csapat szerzi meg a három pontot. A Lombard futballja a második félidőben atomjaira hullott, és ha Szűcs Lajos nem véd bravúrosan, a Paks még nagyobb különbségű győzelmet arathatott volna – írta tudósításában a Nemzeti Sport.

A mérkőzés nem Böde Dánielről szólt, Kis Károly vezetőedző ugyanis csak a 71. percben, csapata 3–0-s vezetésénél küldte pályára Éger László helyett az akkor 24 éves labdarúgót, aki mögött ekkorra már négyéves élvonalbeli rutin állt.

A mérkőzésen Bartha László szerezte az első és a negyedik gólt, Vayer Gábor nagyszerű ollózós góllal vette be Szűcs kapuját, rajtuk kívül még Montvai Tibor volt eredményes.

 

200. mérkőzés

2014. május 3.: Mezőkövesd–Ferencváros 0–1

A Ferencváros taktikus játékkal, ám fél gőzzel futballozva is megérdemelten nyerte meg zsinórban a hatodik bajnokiját, és újabb lépést tett a dobogó felé. 

Thomas Doll, a Ferencváros akkori vezetőedzője nem szánt komoly feladatot Böde Dánielnek ezen a mérkőzésen, csak a ráadás első percében küldte pályára Leonardo helyett. Böde mindenesetre győztes csapat tagja volt, a mérkőzést ugyanis Busai Attila fejesével megnyerte a Ferencváros.

 

300. mérkőzés

2017. szeptember 16.: Bp. Honvéd–Ferencváros 1–3

Eseménydús mérkőzést hozott a két fővárosi csapat bajnokija a 9. fordulóban, Thomas Doll ezúttal a kispadra ültette Bödét, aki az előző mérkőzésen még kezdő volt.

A 31. születésnapjához közelítő támadó végül egy félidőt kapott a német szakvezetőtől, de a mérkőzésnek nem ő volt a hőse, hanem Varga Roland, aki duplázott a kispestiek ellen. Varga a 6. percben szerzett vezetést, ezt még az akkor a Honvédnál játszó Davide Lanzafame kiegyenlítette, de a második játékrész elején ismét Varga volt eredményes, majd Joseph Paintsil állította be a végeredményt.

Böde ötös osztályzatot kapott a Nemzeti Sporttól.

 

400. mérkőzés

2021. augusztus 21.: Bp. Honvéd–Paks 3–1

Ahogy a 300., úgy a négyszázadik mérkőzését is a Bp. Honvéd ellen játszotta Böde Dániel, és ez volt az első olyan jubileumi mérkőzése, amikor a kezdőben kapott helyet. Igaz, az első abból a szempontból is, hogy vesztesen hagyta el a pályát.

Böde a védelem közepén kapott helyet Bognár Györgytől, mellette a paksi védelem jelenlegi két oszlopa, Kinyik Ákos és Lenzsér Bence játszott. A tolnaiak számára nem alakult jól a mérkőzés, Nagy Dominik duplázott, Nenad Lukics is betalált, a paksiak részéről Hahn János tizenegyesből volt eredményes.

Böde ötöst kapott lapunktól, az 52. percben Lukics lerántása miatt sárga lapot kapott, majd a 75. percben Bognár György lecserélte őt, és Szendrei Ákost küldte a helyére.

 

28. FORDULÓ
Április 19., szombat
13.15: DVSC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
16.15: DVTK–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)
20.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Április 20., vasárnap
13.15: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
15.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
Április 21., hétfő
18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS       
1. Ferencvárosi TC27158445–25+2053
2. Puskás Akadémia27164743–29+1452
3. Paksi FC27156658–39+1951
4. MTK Budapest271251046–37+941
5. ETO FC Győr271010738–31+740
6. Diósgyőri VTK27109834–39–539
7. Újpest FC27810930–37–734
8. Fehérvár FC27861332–39–730
9. Zalaegerszegi TE27781231–37–629
10. Nyíregyháza Spartacus27761425–41–1627
11. Debreceni VSC27751543–51–826
12. Kecskeméti TE27491427–47–2021

 

 

Legfrissebb hírek

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 11:47

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 08:24

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
2026.07.24. 23:19

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
2026.07.24. 07:31

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 21:37

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
2026.07.02. 11:00

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 11:47