Davide Lanzafame szívesen visszatérne Magyarországra

Vágólapra másolva!
2025.04.22. 11:45
null
Davide Lanzafame elismerte, sok hibát követett el pályafutása során (Fotó: Koncz Márton)
Második otthonának tartja Magyarországot Davide Lanzafame, aki a Budapest Honvéd, majd a Ferencváros labdarúgójaként is nyert bajnokságot.

A már edzőként dolgozó 38 esztendős szakember az m4sport.hu-nak adott interjúban elárulta: bár egyelőre nem keresték Magyarországról, de ha valaki vonzó jövőképet vázolna fel számára, akkor szívesen visszatérne.

Miután visszavonultam, picit össze voltam zavarodva, hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek, egyszerre több dologba is belevágtam. Nem volt rossz ötlet a sportügynökség, de néhány hónap után rájöttem, inkább az edzősködés fekszik nekem. Tavaly a Borgaróval bajnokként jutottunk fel a Serie D-be, de távoztam. Most az ötödosztályú Luese Cristo Alessandriánál dolgozom. Folyamatosan új tapasztalatokkal gazdagodom, boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom” – nyilatkozta Lanzafame, aki 2022 júliusától decemberig a BLSZ I-es Pestszentimre edzője volt, majd 2023 nyarától egy évig a Borgarót irányította.

A támadó a Juventusban nevelkedett, majd a Barihoz került, de bundaügybe keveredett, ami miatt 2013-ban 16 hónapra eltiltották.

Szerencsés voltam, hogy Marco Rossi segítséget nyújtott, és előbb 2013-ban, majd a büntetésem letöltése után 2016-ban ismét visszatérhettem Kispestre. Fantasztikus öt évet töltöttem Magyarországon a Honvéd és a Fradi játékosaként. Nem volt okos döntés, hogy 2020-ban harmadszor is elhagytam a Honvédot és Törökországba, az Adana Demirsporhoz igazoltam. Talán ha maradok, még most is játszanék. Ilyen az élet, nem lehet megváltoztatni a múltat” – fogalmazott a csatár, aki többek között a Palermóban és a Parmában is futballozott.

Az interjúban Lanzafame a Ferencvárosnál töltött időszakról is beszélt, a zöld-fehéreknél az akkori vezetőedző, Szerhij Rebrov – akit remek szakembernek tart – nem tudott neki állandó játéklehetőséget garantálni, ezért hagyta ott az együttest, ezt utólag talán hibás döntésnek véli.

Rengeteg hibát követtem el a karrierem során, talán ez is az volt, de nagyszerű pillanataim is voltak. Bármi is történt, szép időszakot töltöttem a Fradinál, egy év alatt bajnokságot nyertem és gólkirály lettem” – mondta Lanzafame. Az olasz játékos megjegyezte: az volt az álma, hogy a Honvédnál fejezi be a pályafutását, ám ez végül nem jött össze.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
21 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik