Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 12:26
null
Megérte Kazinbarcikára szerződtetni: Bódi Ádám (balra) mindent megtesz a csapat sikeréért (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika)
Történelmi idényt fut a Kazincbarcika, három fordulóval a bajnokság vége előtt a feljutást jelentő második pozíciót foglalja el, Bódi Ádám szerint óriási tett lenne az NB I-es szereplés kivívása.

Igazi tündérmese a Kazincbarcika 2024–2025-ös idénye. A borsodi együttes a bajnokság első három bajnokiján nyeretlen maradt, a 4. és a 13. forduló között viszont nyolcszor is győztesen hagyta el a pályát. Megszilárdította a helyét a tabella elején, s bár az évad további részében nem fordult elő, hogy egymás után két találkozón is begyűjtse a három pontot, a folyamatos pontszerzései és a riválisai körbeverései miatt megtartotta a dobogós helyezését. A fő vetélytárs Vasas ugyan felzárkózott, de a legutóbbi öt bajnokijából hármat elvesztett, így hárompontos a lemaradása. A csapat egyik húzóembere a rutinos Bódi Ádám, aki kilenc Merkantil Bank Liga-góljával a második legeredményesebb góllövő házon belül (Pethő Bence 11 találatot számlál). A DVSC-ből tavaly nyáron Kazincbarcikára szerződő támadó nemcsak a pályán hasznos tagja a csapatnak, hanem az öltözőben is kamatozik a higgadtsága és tapasztalata.

9 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott az idényben eddig Bódi Ádám

„Nyilván téma az öltözőben a feljutás kivívása – mondta lapunk érdeklődésére a 34 esztendős szélső. –  Ez a fő motivációnk, de természetesen meccsről meccsre, akadályról akadályra készülünk. Véghez szeretnénk vinni a csodát! Bármilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk az idény során, az NB I-es szereplés kivívása valóban csodaszámba menne Barcikán, ugyanis a bajnokság elején senki sem gondolta volna, hogy ilyen magasságokba is juthatunk. Ettől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy szerencsés véletlenek egybeesése a szereplésünk, vagy hogy csak jól jött ki a lépés. A mutatott játékot, a széles taktikai repertoárunkat tekintve ha elérjük a megfelelő pontszámot, teljességgel megérdemelt lenne az osztályváltásunk. Ha nem sikerülne elérni a célunkat, akkor is nagyon szép idényt tudhatunk magunk mögött, de én hihetetlenül csalódott lennék. A következő meccsünk, Honvéd elleni jó hangulatú, nehéz összecsapás lesz, s nem is kérdés, meg akarjuk szerezni a három pontot. Ezt követően jön az évad utolsó hazai mérkőzése, biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink nagyszerű hangulatot teremtenek, mi pedig a szívünket-lelkünket kitesszük a pályára.”  

NB II
28. FORDULÓ 
Május 11., vasárnap
17.00: FC Ajka–Aqvital FC Csákvár – élőben az NSO-n!
17.00: Kisvárda Master Good–Szeged-Csanád Grosics Akadémia – élőben az NSO-n!
17.00: Budafoki MTE–Szentlőrinc – élőben az NSO-n!
17.00: BVSC-Zugló–HR-Rent Kozármisleny – élőben az NSO-n!
19.00: Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre – élőben az NSO-n!
19.00: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC – élőben az NSO-n!
19.00: Gyirmót FC Győr–Opus Tigáz Tatabánya – élőben az NSO-n!

Május 12., hétfő
20.00: Budapest Honvéd–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Kisvárda27175555–39+1656
  2. Kazincbarcika27139548–28+2048
  3. Vasas FC271431041–32+945
  4. Szentlőrinc271110638–28+1043
  5. Kozármisleny27126940–38+242
  6. Szeged-Csanád GA27911732–28+438
  7. Mezőkövesd271071038–33+537
  8. Budapest Honvéd271061136–36036
  9. BVSC-Zugló27811827–28–135
10. Csákvár27961238–44–633
11. Budafoki MTE27881139–48–932
12. Soroksár SC27871236–41–531
13. FC Ajka277101030–37–731
14. Békéscsaba27781226–33–729
15. Gyirmót FC Győr276101135–41–628
16. Tatabánya27651625–50–2523

  

 

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
8 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

A hajrában bukott pontokat a Vasas, lesimázta a Kecskemét a Szegedet és feljutó helyre lépett előre – ez történt az NB II 16. fordulójában

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 17:01

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik