Az elbukott döntő után jelentette be a vezetőedző, hogy távozik

D. S. B.D. S. B.
2025.06.08. 20:10
null
Marko Gavrilovics távozik Kecskemétről (Fotó: ScoreGoal Kecskemét/Fb)
Mint ismert, a Veszprém 3–0-ra megnyerte az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntőt a futsal NB I-ben a Kecskeméttel szemben. Az elbukott finálé után a Bács-Kiskun vármegyei csapat sportigazgatója, Marko Gavrilovics az M4 Sportnak adott interjújában jelentette be, hogy elhagyja a csapatot.

A Veszprém és a Kecskemét is történelmi döntőre készült, hiszen mindkét csapat első aranyérmére hajtott a futsal NB I-ben, végül a bakonyiak szerezték meg azt, miután a finálé mindhárom meccsét megnyerték.

A Kecskemét sportigazgatója, Marko Gavrilovics a mérkőzés után, az M4 Sportnak adott interjújában közölte, távozik a csapattól.

„Nem maradhatok a Kecskemét csapatánál, mert hét napja megállapodtam a szerb szövetséggel, hogy a döntő után átveszem a szerb futsalválogatott irányítását. Nagyon szép és sikeres három évet töltöttem Kecskeméten, azt gondolom, hogy sokat tettem a magyar futsalért, nagyon jól éreztem magam és a legjobbakat kívánom a magyar futsalnak” – fogalmazott az elbukott döntő után Marko Gavrilovics.

 

Legfrissebb hírek

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Öt gólt vágva nyert az Újpest a Futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 22:48

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 21:38

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 21:15

Tizenegy gólos meccsen nyert a Veszprém és a H.O.P.E. is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.31. 22:47

Futsal NB I: kétgólos előnyről ikszelt az előző idény ezüstérmese

Labdarúgó NB I
2026.08.24. 22:57