Belga védőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 16:05
null
Toon Raemaekers a Ferencváros hatodik igazolása (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Toon Raemaekers, erről a klub hivatalos honlapja számolt be.

Toon Raemaekers a Ferencváros hatodik nyári igazolása, korábban Cadu, Ötvös Bence, Nagy Barnabás, Daniel Arzani és Jonathan Levi érkezését jelentette be a klub.

A bemutató szerint a 24 éves, 194 centiméteres középső védő a Leuvenben mutatkozott be a belga élvonalban, majd 2022 nyarán a Mechelenhez igazolt. Ott eleinte kevés lehetőséget kapott, így kölcsönadták a Lierse-nek, ahol rendszeresen játszott. Ezután visszahívta a Mechelen, de egy súlyos sérülés miatt kevesebbet játszhatott.

Az előző idényben viszont alapemberré vált a Mechelenben, 28 alapszakasz- és hét rájátszásos mérkőzésen játszott. Összesen 55 meccse van a belga első osztályban.

A Ferencváros nem számolt be róla, hány évre írt alá Raemaekers.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia?), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország?), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Gavriel Kanicsovszki (angol-izraeli, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolható), Ghislain Konan (elefántcsontparti, Burgos – Spanyolország), Issouf Sissokho (mali, Maccabi Tel-Aviv  – Izrael) 
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Philippe Rommens (belga)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
30 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
4 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik