Győzelemmel kezdte a felkészülést a Kazincbarcika

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.06.27. 19:42
null
Myke Ramosék nyertek a Monor ellen (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club/Facebook)
A labdarúgó NB I-ben újonc Kazincbarcika az első nyári felkészülési mérkőzésén 3–1-re megverte a harmadosztályú Monort.

A Telkiben rendezett edzőmérkőzésen Kuttor Attila együttesében a pénteken bejelentett érkezők közül pályára lépett Kun Olivér, Menyhárt Barnabás, Szalai Bence, Dominik Mulac és Martin Slogar is, sőt, utóbbi szerezte csapata harmadik gólját. Ezt megelőzően Szabó Máté talált be, az első gól pedig próbajátékos nevéhez fűződik, a 31 éves támadó, Prosser Dániel volt eredményes, aki legutóbb Szegeden futballozott, de másfél éve nincs csapata.

Más próbázók is lehetőséget kaptak az NB III Délkeleti csoportjában bronzérmes Monor elleni találkozón, például a legutóbb Nyíregyházán szereplő, onnan januárban távozó Matheus Leoni, valamint Bánfalvi Gergő (Vasas), Trencsényi Bence (Tiszafüred) és Szőke Gergő (MTK).

„Minden apró siker építi a csapatot. Azt szokták mondani, hogy a mérkőzés elérte a célját. Ez volt az első felkészülési meccsünk, és olyan nagyon nem készültünk rá, hiszen edzésből jövünk. Amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Dolgozunk tovább” – értékelt a barcikai klub honlapjának Kuttor Attila vezetőedző.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kolorcity Kazincbarcika SC–Monor SE (NB III) 3–1 (2–0)
Telki, Telki Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigetvári Márk (Tóth II Vencel, Szalai Dániel)
Kazincbarcika, I. félidő: Fadgyas T. – Ternován, Rácz L., Meszhi, Leoni – Szőke G., Bódi, Kártik – Prosser, M. Ramos, Szabó M. II. félidő: Bánfalvi G. – Schuszter, Szujó, Szalai B. (Katona I., 74.), Kun O. – Mulac, Menyhárt B., Herjeczki – Pintér Á., Slogar, Trencsényi. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Prosser (17.), Szabó M. (30.), Slogar (52.), ill. Szlovák Á. (73.)

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Edzőtábor: Telki, június 25–29. 
Felkészülési meccsek:
Június 27. (péntek), Telki: Kazincbarcika–Monor (NB III) 3–1
Július 5. (szombat), Kazincbarcika: Kazincbarcika–Mezőkövesd (NB II) 
Július 12. (szombat), Eperjes (Szlovákia): Tatran Presov (Eperjes, szlovákiai)–Kazincbarcika
Július 19. (szombat), Kazincbarcika: Kazincbarcika SC–MFK Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
19 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
23 órája

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53