A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2025.07.08. 13:08
null
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros kapusa, Varga Ádám kedden megérkezett Debrecenbe, hogy a kölcsönszerződéséről egyeztessen a DVSC vezetőivel.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Varga Ádámot kölcsönadhatja a Ferencváros, mivel a kapus nem került be az FTC ausztriai edzőtáborba utazó keretébe.

Úgy tudjuk, a 26 éves kapus kedden utazott el Debrecenbe, hogy egyeztessen a DVSC-vel az átigazolásáról. A Ferencváros várhatóan egy évre adná kölcsön, és ha Varga is megállapodik a debreceni vezetőkkel, akkor az orvosi vizsgálatokat követően, még kedden vagy legkésőbb szerdán be is jelenthetik az átigazolását.

Varga Ádám 2016-ban került a Ferencváros első keretéhez, de azóta kölcsönben szerepelt Soroksáron és Kecskeméten is, az NB I-ben eddig 17 meccsen védett (nyolcat a Fradiban, kilencet a Kecskemétben).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskeméti TE), Andoni López (Ponferradina  – Spanyolország), Iván Rodríguez (spanyol,  Antequera CF – Spanyolország), Anesztisz Vlahomitrosz (görög, PASZ Lamia – Görögország), Varga Ádám (Ferencváros) 
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28