DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 08:05
null
Dejan Djokic (jobbra) Debrecenben folytathatja (Fotó: fcsion.ch, archív)
A svájci Blickhez hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy az élvonalbeli FC Sion középcsatára, Dejan Djokic kölcsönbe Debrecenbe szerződik – a tervek szerint.

 

Hétfőn a blick.ch írt róla, hogy az FC Sion svájci csatára, Dejan Djokic kölcsönbe Magyarországra, a DVSC-hez kerül. A svájci oldal a Sion sportigazgatóját is idézi a csatárral kapcsolatban.

Dejan akart váltani, mert nem érezte kielégítőnek a helyzetét, a kölcsönadás számunkra is logikus, tökéletes megoldás” – fogalmazott Barthélémy Constantin a 24 éves csatár ügyében. Djokic az előző idényben 22 bajnokin szerepelt az élvonalban, két gólt szerzett, de csak 623 percet játszott, ezért lehetett elégedetlen a helyzetével.

Információink szerint Djokic, aki pályafutása során először áll légiósnak, a napokban megérkezik Debrecenbe és a héten be is kapcsolódik a munkába a Lokinál. Ezzel pedig egyelőre be is fejeződhet az új játékosok igazolása, minden olyan posztra, amire a szakmai stáb szeretett volna igazolni, érkezett új játékos a nyáron (ez persze nem zárja ki, hogy néhány hét múlva, augusztusban, ha szükségesnek látja Sergio Navarro vezetőedző, akkor érkezik még játékos). A DVSC-vel a napokban több magyar játékost is hírbe hoztak különböző források, de úgy tudjuk, most nincs terítéken a Lokinál magyar játékos szerződtetése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Álex Bermejo (Alejandro „Álex” Bermejo Escribano, spanyol, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Julien Dacosta (Julien Joachim Dacosta Mendy, francia, FC Sochaux-Montbéliard – Franciaország), Adrián Guerrero (Adrián Guerrero Aguilar, spanyol, CD Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Vjacseszlav Kulbacsuk (ukrán, FC Dziugas Telsiai – Litvánia), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Djordje Gordics (szerb, Lommel – Belgium; legutóbb kölcsönben NK Radomlje – Szlovénia), Varga Ádám (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Dejan Djokic (svájci, FC Sion – Svájc)
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (Videoton FC Fehérvár, szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország, onnan Radomiak Radom – Lengyelország, végleg), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
13 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
16 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik