Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 11:26
null
Ante Roguljic Kovács Zoltán sportigazgató társaságában (Fotó: DVTK)
Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Diósgyőri VTK kerete: a klub leigazolta Ante Roguljicot. A 29 éves horvát támadó középpályás korábban több korosztályos válogatottban is szerepelt, klubszinten pedig több országot is megjárt. Legutóbb a ciprusi élvonalbeli Anorthoszisz játékosa volt.

A horvát labdarúgó csütörtökön csatlakozott a DVTK-hoz a felső-ausztriai edzőtáborban. A sportigazgató, Kovács Zoltán szerint Ante Roguljic szélen és középen is bevethető, technikás játékos, és komoly erősítést jelenthet, ráadásul átigazolási díj nélkül sikerült megszerezni.

Nagyon sok jót hallottam a magyar futballról, és örülök, hogy kipróbálhatom magam ebben a ligában is. Komoly ambíciókkal jöttem, szeretnék segíteni a csapatnak, hogy minél sikeresebb legyen.

mondta az új igazolás.


Roguljic pályafutása során játszott többek között a Red Bull Salzburg fiókcsapatában, a Hajduk Splitben, Ausztriában, Szlovákiában, Romániában és Cipruson is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Ante Roguljic (horvát, Anorthoszisz – Ciprus), Kecskés Ákos (AEL – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Mucsányi Márk (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolható), Ivan Saponjics (szerb, Fehérvár FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: 
Távozók: Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, szabadon igazolható), Braniszlav Danilovics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Bright Edomwonyi (nigériai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, szabadon igazolható), Szalai Bence (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Lajcsik Vencel (Budafoki MTE), Christ Tiéhi (elefántcsontparti-francia, Baník Ostrava – Csehország). Kooperációs kölcsön keretében (Mezőkövesd Zsóry): Dojcsák Bence, Bohdan Furdeckij, Nazar Kovalenko, Sáreczki Szabolcs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva  – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC, onnan Zalaegerszegi TE FC, kölcsönbe), Varga Zétény (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
15 órája

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37
Ezek is érdekelhetik