Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

M. B.M. B.
2025.07.25. 15:59
null
Kovács Zoltán optimistán nyilatkozott a megegyezésről (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVTK kooperációs kontraktust írt alá a másodosztályban szereplő Mezőkövesddel, olvasható a miskolci klub honlapján.

A lépésre azután volt szükség, hogy az eddigi partner Kazincbarcika az előző idény végén feljutott az élvonalba. A megegyezés értelmében a DVTK Labdarúgó Sportakadémia legtehetségesebb fiataljai a továbbiakban is az NB II-ben gyűjthetnek játékperceket.

„Akkor lesz sikeres ez a kapcsolat, ha minden szempontból megfelelő tartalommal töltjük meg – idézi a klubhonlap Kovács Zoltánt, a DVTK sportigazgatóját. – Szakmai oldalról és a kommunikáció terén is egyenrangú partnerekről beszélünk, ebben a szellemben tárgyaltam Cseri Tamással, a kövesdiek sportigazgatójával. Mindkét klub és természetesen a kooperációban részt vevő fiatalok számára is nagyon hasznos lehet ez az együttműködés. Figyelni fogjuk a játékperceket, a fiatalok formáját és folyamatos egyeztetések zajlanak majd a két klub között.”

A megegyezés keretében már három diósgyőri fiatal, így Sáreczki Szabolcs, Nazar Kovalenko és Bohdan Furdeckij is a Csertői Aurél vezette sárga-kék csapatnál kötött ki.

 

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Feczkó Tamás véget vetne a bajnoki nyeretlenségi böjtnek

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 11:48

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Edzők újratöltve – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 23:13

Női NB I: kiütötte a sereghajtót a Honvéd, idegenben nyert a Puskás is

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 20:03