Baráth Péter: A Rakównál ragaszkodtak hozzám, bíznak bennem

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.08.07. 07:30
null
Baráth Péter megtalálta a számítását a Rakównál, ötéves szerződést írt alá a lengyel klubbal (FOTÓ: IMAGO IMAGES)
A lengyel ezüstérmes Raków kivásárolta szerződéséből Baráth Pétert, a 23 éves középpályás nagy reményekkel tért vissza régi-új csapatához, amellyel egy hét múlva Konferencialiga-mérkőzésen Debrecenben léphet pályára.

 

Elment, majd visszatért – így lehet summázni, mi történt Baráth Péterrel a nyáron. A 23 éves középpályás a Ferencváros kötelékében kölcsönben szerepelt a lengyel bajnokságban második helyen végző Rakównál, amelynek opciós joga volt a szerződtetésére, ám nem élt a lehetőséggel. A kétszeres válogatott játékos visszatért a zöld-fehérekhez, edzőmérkőzésen is pályára lépett, ám időközben Vladiszlav Kocserhin, a lengyel klub egyik legjobb középpályása edzésen súlyos sérülést szenvedett, Gustav Berggren pedig az MLS-be szerződött, így égetővé vált a pótlásuk – alighanem ez is előmozdította visszatérését, amelyhez Marek Papszun vezetőedző mindenáron ragaszkodott. A Raków július 31-én kivásárolta szerződéséből régi-új játékosát, akivel 2030-ig érvényes szerződést kötött.

„Nem gondoltam volna, hogy visszatérek a Rakówhoz, mivel nem élt az opcióval, de nagyon jó érzéssel írtam alá, örülök, hogy ismét itt lehetek – mondta a Nemzeti Sportnak Baráth Péter. – Marek Papszun jól ismer engem, és mivel a középpálya tengelyében két hely megüresedett, minden követ megmozgatott, hogy újra a csapat tagja legyek. Sokat jelent, hogy a klubnál ragaszkodtak hozzám, annak pedig külön örülök, hogy hosszú távon számítanak rám, az ötéves szerződés alapján bíznak bennem. A srácok boldogan fogadtak, olyan volt, mintha hosszabb nyári szünetet követően tértem volna vissza. Most már rajtam a sor, szeretnék bekerülni a kezdő tizenegybe, megszilárdítani a helyemet és jó teljesítményt akarok nyújtani. Korábban sok meccsen játszottam, de leginkább csereként vettek számításba, úgyhogy biztató, hogy néhány nappal a szerződtetésemet követően több mint nyolcvan percet játszottam a bajnokságban. Szeretnék bajnok lenni a Rakówval, és az is motivál, hogy visszakerüljek a válogatottba.”

Mivel az FTC-től végleg elkerült, kíváncsiak voltunk arra, hogyan tekint vissza a Ferencvárosnál töltött időszakára. A zöld-fehérek 2023 februárjában kölcsönvették a DVSC-től, majd a nyáron megszerezték a játékjogát, ám kevés lehetőséget adtak neki a bizonyításra, 17 mérkőzéssel a lábában, kétszeres bajnokként búcsúzik.

„Nyilván sajnálom, hogy nem úgy alakult, ahogy terveztem, de minden percét élveztem a ferencvárosi időszaknak. Örök emlék marad, hogy a klub játékosa lehettem, ráadásul innen egyszerűbb volt külföldre, a magyarnál erősebb bajnokságba kerülnöm.”

Nemcsak az Ekstraklasában, hanem a Konferencialigában is megmutathatja magát, hiszen csapata a szlovák MSK Zilina kiejtése után az izraeli Maccabi Haifát kapta a harmadik selejtezőkörben – érdekesség, hogy ellenfelük a háborús helyzet miatt Debrecenben játssza hazai mérkőzését augusztus 14-én.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszatérek korábbi klubom otthonába, a Nagyerdőbe, de örülök ennek is – árulta el Baráth Péter. – Szeretnénk minél tovább menetelni a nemzetközi kupában. A Haifa erős ellenfélnek tűnik, a rájátszás sorsolása viszont kedvezően alakult: ha túljutunk az izraelieken, jó esélyünk van átlépni az Arda és a Zalgiris Kaunas párharcának győztesén. Pályafutásom során még nem játszottam európai sorozatban főtáblás mérkőzésen, jó lenne az ősszel Kl-meccseken futballozni.”

 

 

Legfrissebb hírek

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
18 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
19 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01
Ezek is érdekelhetik