Nigériai középhátvéddel erősített az NB I-es Kazincbarcika – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.29. 20:15
null
Sodiq Rasheed (Fotó: KBSC)
A labdarúgó NB I újonca, a Kazincbarcika pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Sodiq Rasheedot.

A klub beszámolója szerint a nigériai középhátvéd az elmúlt fél évben szabadon igazolható volt, most azonban új fejezetet nyit a pályafutásában. 

A 25 éves futballista hazájában, a Remo Stars FC-ben kezdte pályafutását, majd Dániába, a Boldklubben Fremad Amagerhez került. Ezután Oroszországba igazolt, és szerepelt az Alanyija Vlagyikavkaz és a Viszta Gelendzsik színeiben, majd Észak-Macedóniában játszott az FK Szkopjkéban és a Rabotnicski Szkopjéban.

„Azért választottam a Kazincbarcikát, mert egy ambiciózus klub, világos célokkal, és szeretnék annak az építkezésnek a része lenni, amit elkezdtek a klub vezetői – fogalmazott a klubhonlapnak Sodiq Rasheed. Úgy érzem, itt játékosként és emberként is tudok fejlődni. Szeretnék minél többet hozzátenni a csapat sikeréhez, minden meccsen ki szeretném hozni magamból a maximumot. Tudom, hogy egyelőre nem játszhatunk hazai pályán, de már nagyon várom, hogy pályára léphessek a szurkolók előtt. Láttam, mennyire lelkesek és mennyire szeretik a csapatot. Bízom benne, hogy sok szép pillanatot élhetünk át együtt.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Balázsi Levente (Diósgyőri VTK II, kölcsön után végleg), Berecz Zsombor (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Boros Zsombor (Vasas FC II), Dombó Dávid (klub nélküli, legutóbb Zalaegerszegi TE FC), Ferencsik Bálint (Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben Békéscsaba), Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Varazdat Harojan (örmény, Pjunik Jereván – Örményország), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Könyves Norbert (magyar-szerb, Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Sodiq Rasheed (nigériai, szabadon igazolhatóként), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred), Meshack Ubochioma (nigériai, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Livingston FC – Skócia) 
Kölcsönbe érkezők: Baranyai Nimród (Újpest FC, ismét kölcsönbe), Bánfalvi Gergő (Vasas FC), Major Marcell (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Sós Bence (TSC  – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: –
Távozók: Bódi Ádám (Tiszakécskei LC), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Herjeczki Kristóf (Ajka, szabadon igazolhatóként), Király Mátyás (FC  Ajka), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Tiszakécske), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Mezőkövesd Zsóry), Ternován Patrik (Mezőkövesd-Zsóry, szabadon igazolhatóként), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Katona István (FC Ajka), Menyhárt Barnabás (Putnok FC, legutóbb Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk (Békéscsaba – kölcsönbe), Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07
Ezek is érdekelhetik