Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.08.02. 12:29
Skribek Alen tavasszal Diósgyőrben futballozott, azonban szombaton már a ZTE sikeréért küzdve tér vissza Miskolcra.
Skribek Alen jól kezdte a bajnokságot, hiszen a DVSC elleni mérkőzésen gólt szerzett (Fotó: Szabó Miklós)

Visszatér Diósgyőrbe Skribek Alen. A gyors szélső a tavaszt a Paks kölcsönjátékosaként Miskolcon töltötte, ahol eleinte sérüléssel küzdött, majd nyolc bajnokin egyszer volt eredményes, idén nyáron pedig a tolnaiaktól a ZTE FC-hez került – szintén kölcsönbe. Szombaton immár zalaiként korábbi társai ellen játszik Miskolcon.

„Remekül éreztem magam Diósgyőrben, jó érzésekkel térek vissza, de nem dolgozik bennem pluszmotiváció, ugyanúgy készülök, mint bármelyik másik mérkőzésre – mondta lapunknak a 24 éves támadó. – Csak a saját csapatommal foglalkozom, igyekszem betartani a szakmai stáb utasításait, ahogy a társaim is. Habár a Diósgyőr újpesti vereséggel kezdett, mi sem tudtunk győzni, hiába vezettünk háromszor is a Debrecen ellen. A vezetőedzőnk, Nuno Campos eltiltás miatt szombaton nem lehet a kispadon, de ott lesz a stadionban, s a két pályaedző is tökéletesen ismeri a játékrendszert, ők is mindenben segítenek nekünk. Három pontért megyünk Diósgyőrbe.”

Skribek Alen a nyitó fordulóban gólt szerzett a DVSC ellen, ráadásul a ZTE-ben ő nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt.

 „Sokat számít, hogy szinte a teljes felkészülést a csapatnál végeztem, a tesztmérkőzéseken is jól ment a játék, gólokat szereztem. Nagyszerű erőben és formában érzem magam, de még nem értem el a topformámat. Boldog vagyok, hogy az első bajnokin rögtön betaláltam, remélem, így folytatom és segítek a Zalaegerszegnek. Érzem a szakmai stáb bizalmát, ezt pedig amikor csak lehet, szeretném meghálálni. ”

Skribek Alen pályafutása során még nem nyert a DVTK ellen, két mérkőzésen egy döntetlen (1–1) és egy vereség (1–2) volt a mérlege még a Budafok játékosaként.

 

LABDARÚGÓ NB I 
2. FORDULÓ, szombati mérlőzések
17.45: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika SC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Debreceni VSC

2

1

1

4–3

+1

4

  2. Újpest FC

1

1

3–1

+2

3

  3. Puskás AFC

1

1

2–1

+1

3

  4. ETO FC

1

1

3–3

0

1

      Paksi FC

1

1

3–3

0

1

      Zalaegerszeg

1

1

3–3

0

1

  7. Ferencváros

1

1

1–1

0

1

      Kisvárda

1

1

1–1

0

1

      Nyíregyháza

1

1

1–1

0

1

10. MTK Budapest

2

1

1

1–2

–1

1

11. Kazincbarcika

1

1

1–2

–1

0

12. Diósgyőri VTK

1

1

1–3

–2

0

 

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik