Tóth Alex meghosszabbította szerződését a Ferencvárossal – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.08.30. 17:36
null
Tóth Alex hosszabbított (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szombaton délután hivatalos felületein jelentette be, hogy meghosszabbította a csapat középpályásának, Tóth Alexnek a szerződését.

A klub tájékoztatása szerint az FTC meghosszabbította a 19 éves középpályás szerződését. Arra nem tér ki a hivatalos közlemény, hogy Tóth Alex meddig írt alá a zöld-fehérekhez.

„Alex a saját nevelésű játékosunk és nagyon hosszú idő óta figyelhetjük az ő fejlődését és büszkék vagyunk, hogy közösen eddig mit tudtunk elérni, hogy hol tartunk most. Ezt természetesen szerettük volna egy olyan szerződéssel is alátámasztani, ami az ő értékrendjének megfelelő, amiért megdolgozott. Úgyhogy ezért is szerettük volna módosítani és hosszabbítani is a szerződését, ebben ő is és az ügynöke, Papp Bence is partnerek voltak, ez egy mintaszerű együttműködés, mind szakmai, mind emberi szinten is, amire büszkék vagyunk, és tovább szeretnénk menni ezen az úton, tudva természetesen, hogy Alex fejlődésében nem a Fradi lesz utolsó csapat”mondta a klubhonlapnak Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója.

Tóth Alex egy honvédos kitérőt leszámítva az Ferencváros utánpótlásában nevelkedett, majd tartalékcsapatban és fiókcsapatban, a Soroksárban is megfordult. A 2022–2023-as idényben egy Debrecen elleni hazai bajnokin lépett pályára először az NB I-es csapatban. A fiatal középpályást azóta már Marco Rossi is behívta a magyar válogatottba, a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszás visszavágóján a Puskás Arénában debütált a nemzeti csapatban.

 

Legfrissebb hírek

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
4 órája

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
9 órája

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
10 órája

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
11 órája

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
12 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:46

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:47

Izraelbe szerződött a ZTE brazil légiósa – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:07
Ezek is érdekelhetik