Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.09.05. 15:41
null
Daniel Lima gólt szerzett a Videoton ellen (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszeg labdarúgócsapata zárt kapus felkészülési mérkőzésen fogadta a Videoton FC Fehérvárt, és 1–1-es döntetlent játszott. A Kazincbarcika kikapott a második ligás Karcagtól.

A ZTE honlapjának beszámolója szerint főleg olyan játékosok kaptak szerepet, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak.

A gól nélküli első félidő után Daniel Lima találatával jutott vezetéshez a ZTE a 66. percben: az új szerzemény labdát szerzett, majd a visszakapott labdát a jobb sarokba lőtte.

A 77. percben Krajcsovics Ábel tizenegyest harcolt ki, ám a büntetőt Skribek Alen a kapufára lőtte. A 88. percben a Videoton egyenlített, egy szabadrúgás után Bertók Dániel érkezett, és a kapuba lőtt.

A Kazincbarcika a másodosztály hatodik helyén álló Karcaggal játszott, és 2–1-es vereséget szenvedett. A vendégek mindkét gólját a Debrecentől kölcsönkapott Shedrach Kaye szerezte, a borsodiak részéről Makrai Gábor tizenegyesből volt eredményes.

A Nyíregyháza szintén zárt kapuk mögött játszott, és magabiztos győzelmet aratott a szatmárnémeti Olimpia ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Zalaegerszegi TE–Videoton FC Fehérvár (II.) 1–1 (0–0)
Zalaegerszeg, zárt kapuk mögött
Összeállítások később
Gólszerző: D. Lima (66.), ill. Bertók (88.)

Kolorcity KBSC–Karcagi SC (II.) 1–2 (0–0)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Újhelyi Tamás
KBSC I. félidő: Gyollai –  Polgár, Rasheed, Harojan, Sós – Szőke, Meszhi –Prosser, Kártik, Balázsi – Slogar. Vezetőedző: Kuttor Attila
KBSC II. félidő: Juhász B. – Baranyai, Rácz, Deutsch L., Kun – Trencsényi (Berecz, 64.), Boros, Schuszter, Ferencsik, Sós – Makrai. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Makrai (61.–11-esből), ill. Kaye (52., 66.) 
Sárga lap: Berecz (73.)

Nyíregyháza Spartacus–Olimpia Szatmárnémeti (román II.) 6–0 (4–0)
Nyíregyháza, zárt kapuk mögött
Nyíregyháza: Kovács D. - Májer, Evangelu, Katona L., Antonov – Manner, Katona B., Benczenleitner – Manner, Edomwonyi, Katona M. Csere: Kersák, Czimer-Nyitrai, Oláh, Babunszki, Jokics, Gilbert, Korrea.
Vezetőedző: Szabó István 
Gólszerző: Evangelu (23.), Kovácsréti (30.), Manner (39.), Edomwonyi (45.), Gilbert (47.), Oláh (87.)

 

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
31 perce

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
13 órája

Bomba meglepetést hozott a testvérpárbaj a strandröplabda ob első fordulójában

Röplabda
15 órája

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Felkészülés: a Nyíregyháza kétgólos vereséget szenvedett a Wolfsbergtől

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 20:21

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50
Ezek is érdekelhetik