Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 14:06
null
Varazdat Harojan (jobbra) szerint Edgar Szevikjan többet tudna játszani az orosz élvonalban (Fotó: Getty Images – NS-montázs)
Nagy port kavart egy interjújával hazájában, Örményországban a Kazincbarcika hátvédje, Varazdat Harojan. A 92-szeres válogatott játékos kijelentette: látni sem akarja az ország szövetségi kapitányát és nem kíván együtt dolgozni vele a nemzeti csapatnál. A beszélgetés erre vonatkozó részét az örmény–ír meccs sajtóvisszhangjáról szóló cikkünkben már szemléztük, adódik azonban még egy izgalmas részlete a diskurzusnak: a borsodiak játékosa arról beszélt, hogy a Ferencváros szélsője, Edgar Szevikjan nem kap elég játéklehetőséget a zöld-fehéreknél és véleménye szerint előnyére válna, ha kölcsönben távozhatna a klubtól.

„A Kazincbarcika kis csapat, most jutott fel az élvonalba, de mindezek mellett szeretem Magyarországot és az NB I-et. A kluboknak nagyon jó az infrastruktúrájuk és vannak olyan erős csapatok is, mint a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Paks. Most egyedül élek Magyarországon, a családom Jerevánban van. Szeptemberben kellene megérkezniük. Ha egyedül élek, nem főzök, hanem étteremben eszem” – mesélte az ArmSport szemléje szerint a Championat hírportálnak Varazdat Harojan arról, hogy érzi magát hazánkban.

A beszélgetésben szóbakerült honfitársa, Edgar Szevikjan is. Az örmény szélső 2024 januárjában érkezett a Ferencvároshoz. Az ezt követő nyáron egy évre kölcsönadták a Lokomotiv Moszkvának, majd visszatért az Üllői útra, ahol kevés játéklehetőséget kap és az Európa-liga-főtáblás keretbe sem került be.

„A Ferencváros egy nagy csapat Európában, amely az Európa-ligában fog játszani. Szevikjan ennek az erős klubnak a része. A vezetőedző azt mondta Edgarnak, hogy bízik benne, és nagyon szeretné, ha a csapatban maradna. Edgar hitt neki, ám ő nem engedi játszani. Egyszer 11 percre küldte a pályára, máskor 13-ra. Ha lehetősége nyílna kölcsönben játszani az orosz élvonalban, azt meg kellene fontolnia. Sok éve ismerem és elmondhatom: olyan játékos, aki játszani akar.”

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Írországban katasztrofális vereségről írnak és a kapitánykérdés is előkerül.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
20 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik