Már télen távozhat a Ferencváros nyári szerzeménye

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.14. 11:01
Daniel Arzanit (balra) a kevés játéklehetőség ellenére is meghívták az ausztrál válogatottba (Fotó: Getty Images)
Az ESPN-nek adott interjút Daniel Arzani, a Ferencváros nyáron igazolt szélsője, aki elmondta, hogy a kevés játéklehetőség miatt már tárgyalt a magyar klubbal egy lehetséges téli klubcseréről.

Daniel Arzani nyáron igazolt a Ferencvároshoz a Melbourne Victorytól, de a zöld-fehéreknél eddig csak epizódszerepet kapott. Eddig két bajnokin 19 percet töltött a pályán, valamint a Szarvaskend ellen 15–0-ra megnyert Magyar Kupa-meccsen végig játszott, és három gólt szerzett.

Az ausztrál labdarúgó az ESPN-nek nyilatkozott a helyzetéről, ezt az ulloi129.hu szúrta ki.

„Ez nehéz helyzet. Frusztráló ez a szabályozás, de csak azt tehetem, hogy fitt és mentálisan erős maradok. Mert a lehetőség bármikor eljöhet. Tudom, hogy a vezetőedző mindig felszólal a sajtóban a „magyarszabály” ellen, és ez több játékost is érint a csapatban. Mint mondtam, ez frusztráló, de januárig nem változik a helyzet.”

Arzani hozzátette, hogy beszélt Keane-nel a válogatott szünet előtt.

„Őt is zavarja a helyzet, ráadásul a három–öt–kettes felállást részesíti előnyben. De én nem vagyok igazi szárnyvédő és center sem. Ez egy nehéz helyzet, mert játéklehetőség kell a bizonyításhoz.”

Ha keveset játszik, kérdőjelessé válhat a helye az ausztrál világbajnoki keretben is.

„Erről már tárgyaltunk a klubbal. Ha nem változik a helyzet, nekem és a klubnak sem megfelelő, hogy csak ülök a kispadon, és nem játszom. Ezért januárban elgondolkodnék egy átigazoláson. De a futballban sosem lehet előre tudni, hogy mi történik. Szóval dolgozom tovább, és ha megkapom a lehetőséget, két kézzel kapok utána.”

Arzani a kevés játéklehetőség ellenére is meghívót kapott Tony Popovic szövetségi kapitánytól, az ausztrál válogatott Észak-Amerikában túrázik. A Kanada ellen 1–0-ra megnyert pénteki mérkőzésen a ráadásban állt be.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
7 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
16 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
18 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
21 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik