Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Munkatársainktól  Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2025.10.21. 09:01
null
Molnár Ádintól nehéz elvenni a labdát, a Nyíregyháza ellen is remekül futballozott, és két gólt szerzett (Fotó: Földi Imre)
A Nyíregyháza Spartacus ellen két gólt szerző Molnár Ádin azon MTK-játékosok közé tartozik, akik töretlen fejlődés esetén erősebb bajnokságba szerződhetnek a következő években.

A FORDULÓ DUPLÁZÓJA

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból

Látványosan és eredményesen futballozott  az MTK Budapestben Molnár Ádin. A 21 éves szélső a Nyíregyháza ellen 5–1-re megnyert összecsapáson duplázott (a kék-fehéreknél először): az elsőnél a jobb szélről indulva hozta magát lövőhelyzetbe, majd helyezte finom mozdulattal a hosszú, jobb alsó sarokba a labdát ballal, a másodiknál pedig Kovács Dániel kapus rettenetes passzát lefülelve tört kapura a jobb oldalon, és miután ügyes csellel átverte Katona Leventét, jobbal a jobb oldali kapufa segítségével a hálóba lőtte a labdát.

A leginkább klasszikus szélsőként vagy tükörszélsőként jellemezhető támadó az ősszel formába lendült. Az előző évadban 28 bajnokin egy gólt és hat gólpasszt jegyzett, kritizálták, hogy a kapu előtt ritkán villan, ám az új idényben jobban sáfárkodik a befejezésekkel és lényegesen többször kerül helyzetbe, bátrabb lett a játéka. Tíz NB I-es találkozón négy gól és két gólpassz a mérlege, ráadásul az U21-es válogatottban is meggyőzően teljesített októberben, betalált Ukrajna kapujába, Törökország ellen pedig Vancsa Zalánnak adott gólpasszt.

Molnár Ádin azon MTK-játékosok közé tartozik, aki életkora, képességei és csapaton belüli státusza alapján a következő években erősebb bajnokságba szerződhet, ha töretlen marad a fejlődése.

 

A gyors, technikás labdarúgónak jól áll a jobb oldali szélső szerepköre, a vonal mellől indulva képes csellel megbontani vagy passzal átjátszani az ellenfél védelmét. A védőmunkáján van mit csiszolni, ugyanis keveset szerel, kísérletei nem hatékonyak és a fejpárbajokat is alacsony százalékban nyeri meg, támadásban azonban lehet rá számítani. Szereti cipelni a labdát, gyakran próbálkozik térnyerő, azaz progresszív labdavezetéssel. Gyakran felbukkan az ellenfél büntetőterületén belül, ahol rengeteg labdaérintése van (átlagosan 10.28/90 perc), köszönhetően megjátszhatóságának. Az NB I-es szélsők közül kevesen vállalnak nála több cselt (6.29/90), ráadásul 87 százalékban átveri vele az ellenfelet (zöld körrel a sikeres cselek a fenti grafikán), ami pazar mutató. Progresszív passzainak hatékonyságán (53 százalék) jócskán javíthatna, azonban szép számban ad kulcspasszt (0.73/90), vállalja a rizikós labdákat is, sok lövést készít elő (1.45/90). Posztriválisaival összehasonlítva átlag feletti számban próbálkozik beadással (3.75/90) és lövéssel (2.06/90), és ha továbbra is jeleskedik a gólszerzésben, valamint az előkészítésben, jó eséllyel bejelentkeznek érte Nyugat-Európából. 
B. L.


A FORDULÓ VISSZAVÁGÁSA

Az előző idényben úgy nyert 4–3-ra a DVTK Győrben, hogy négy góllal is vezetett, s ugyan a játék képe már akkor is fordított eredményt sugallt, 2025 októberére teljesen felcserélődött a két klub státusza az NB I-ben.

Feledtette a DVTK-tól tavaly elszenvedett vereséget az ETO, Nadir Benbuali (balról a második) lőtte az első gólt (Fotó: Czinege Melinda)

Micsoda fordulat – az ETO szombat esti, DVTK elleni 3–1-es győzelme jól szimbolizálta a két klub elmúlt tíz hónapját. Tavaly december 14-én Győrben 4–3-ra nyert a Diósgyőr, és a szombat esti mérkőzés első huszonöt percéig úgy tűnt, a szürreális összecsapás krónikája ismét terítékre kerül: az ETO nyomasztó labdabirtoklása (tavaly 65–35, ezúttal 68–32 százalék volt az arány) ellenére a vendégek gyors ellentámadásokkal vezetést szereztek, és könnyen több góllal is elhúzhattak volna. Csakhogy ezúttal nem ez történt, az ETO pedig már a szünetre is előnnyel vonult, a második félidőben pedig lehengerlő játékkal, rengeteg helyzetet kialakítva győzött. Az ETO január óta tartó szárnyalásához képest kétségbeejtő az egy helyben toporgás Miskolcon. De lássuk, mit mondott a tavaly még győztes, idén már vesztes hadvezérként nyilatkozó Vladimir Radenkovics a hétvégén.

„Az első húsz percben több tiszta helyzetet is kialakítottunk, tehát a srácok megvalósították azokat a játékelemeket, amelyeket edzéseken gyakoroltunk – mondta sajtótájékoztatóján a DVTK vezetőedzője. – Viszont összességében ellenfelünk megérdemelte a győzelmet, Magyarországon ők játsszák a legjobb futballt. Magabiztos, kiváló technikai képzettségű, gyors játékosok alkotják, és remek edző vezeti őket. Kiadtuk magunkból a maximumot, de ez nem jelenti azt, hogy nem leszünk ennél sokkal erősebbek. Jól kezdtünk a góllal és a helyzetekkel, a mozgásainkkal teret engedtünk a gyors megindulásoknak is. Ezt követően azonban kijött a különbség az ETO javára. Korábban az erősségeink közé tartozott a rögzített játékhelyzetek kivédekezése, ezúttal két gólt ebből kaptunk. Ettől függetlenül is megérdemelte az ellenfél a győzelmet.”     

A DVTK tehát tíz hónappal később is kontrajátékkal akart sikeres lenni Győrben, amelynek hatástalanítására huszonöt perc kellett az ilyen összetételben együtt még sohasem játszó győri védelemnek. Nem jelenthet kifogást a játékra, hogy az év elején menesztették Vladimir Radenkovicsot, hiszen az elmúlt húsz hónapból tizenhatot a DVTK kispadján töltött, és az egész nyári felkészülést levezényelte, az új igazolásokkal elég időt dolgozhatott együtt.

Borbély Balázs tavaly decemberben mindössze harmadszor játszatta négy hátvéddel a Győrt, és a lyukas védelem ellenére rögtön látszott, hogy a támadójáték előrelépett a váltásnak köszönhetően. Akkor tizenkettő, ezúttal majdnem kétszer annyi, 23 lövéssel próbálkozott az együttes, a tizenhatoson belüli érintései és a helyzetek minősége pedig nyomasztó képet festett a Diósgyőr teljesítményéről.

Talán nincs látványosabb mutatója a két csapat ellenkező útjának az elmúlt tíz hónapban, mint a tabella: az akkor kilencedik ETO jelenleg az élmezőnyhöz tartozik, helytállt Európában, és fokozatosan fejlődik, sokoldalúbbá válik a játéka, miközben a keretet is tudatosan építi. Ezzel szemben a tavaly ősszel még harmadik DVTK összeomlott a tavaszra, edzőt cserélt februárban, sport­igazgatót a nyáron, majd visszatért a néhány hónappal korábban menesztett edző, és ahogy szinte minden évben, ismét elképesztő jövés-menés zajlott a játékoskeretben. A sorozatos irányváltások dacára elmaradt az előrelépés, a Diósgyőr tíz forduló után egyetlen győzelemmel az utolsó benn maradó helyen szerénykedik, az idényben csak a Kazincbarcika és a Zalaegerszeg szerzett nála kevesebb pontot. 
M. D. 

4798 AZ NB I-ES IDÉNY ÁTLAGNÉZŐSZÁMA

3793 A 10. FORDULÓ ÁTLAGNÉZŐSZÁMA

10. FORDULÓ
Október 18., szombat
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC 5–1
Paksi FC–Debreceni VSC 1–1
ETO FC–Diósgyőri VTK 3–1
Október 19., vasárnap
Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good 0–1
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia 0–1
Újpest FC–Ferencvárosi TC 1–1

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Paksi FC

10

5

5

25–15

+10

20

  2. MTK Budapest

10

5

1

4

23–17

+6

16

  3. Kisvárda

9

5

1

3

9–13

–4

16

  4. Ferencváros

9

4

4

1

19–  9

+10

16

  5. ETO FC 

9

4

4

1

19–11

+8

16

  6. Debreceni VSC

10

4

4

2

13–12

+1

16

  7. Puskás Akadémia

10

4

2

4

13–15

–2

14

  8. Újpest FC 

10

2

4

4

13–13

0

10

  9. Nyíregyháza 

10

2

3

5

14–23

–9

9

10. Diósgyőri VTK

10

1

5

4

13–20

–7

8

11. Kazincbarcika

9

2

1

6

9–19

–10

7

12. Zalaegerszegi TE

10

1

4

5

16–19

–3

7

Az 5. fordulóból a Kazincbarcika–ETO FC és a Kisvárda–FTC mérkőzést december 3-ra halasztották.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
6 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
7 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
9 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:17

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:03

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07
Ezek is érdekelhetik