A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Mint beszámoltunk róla, egyes skót források szerint Robbie Keane a Celtic fő jelöltje a vezetőedzői poszt betöltésére.
Azóta hazájában is felvetődött a Ferencvárost irányító tréner neve, ugyanis az ír válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Heimir Hallgrímsson a vb-selejtezők hajrájához közeledve nyomás alatt van. John Aldridge, a Liverpool és az ír válogatott korábbi legendás támadója az Irish Independentnek úgy fogalmazott, örömmel látná, ha Keane vagy Damien Duff kapna lehetőséget a nemzeti csapat irányítására.
„Duff remekül dolgozik, Robbie pedig kiváló munkát végez a Ferencvárosnál. Ha Hallgrímsson távozik, miért ne kaphatnának ők lehetőséget? Szenvedélyesek, és tudják, mit kell tenni, hogy a válogatott újra sikeres legyen – mondta Aldridge. – Igaz, kevés tapasztalatuk van, de Steve Staunton is így kapta meg a lehetőséget 2006-ban.”
A Daily Record szerinte Efraín Juárez neve is felvetődött a Celtic vezetőségi körében.
Írország vasárnap délután a Puskás Arénában zárja a világbajnoki selejtezősorozatot – könnyen lehet, hogy az lesz Hallgrímsson utolsó mérkőzése ír szövetségi kapitányként.
AZ ÍR VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI VB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok: Caoimhín Kelleher (Brentford – Anglia), Gavin Bazunu (Southampton – Anglia), Mark Travers (Everton – Anglia)
Védők: Seamus Coleman (Everton –Anglia), Jake O'Brien (Everton – Anglia), Dara O'Shea (Ipswich Town – Anglia), Nathan Collins (Brentford – Anglia), Liam Scales (Celtic – Skócia), John Egan (Hull City – Anglia), Ryan Manning (Southampton – Anglia), Jimmy Dunne (QPR – Anglia), Kevin O'Toole (New York City – Egyesült Államok)
Középpályások: Jack Taylor (Ipswich Town – Anglia), Josh Cullen (Burnley – Anglia), Jayson Molumby (West Bromwich –Anglia), Finn Azaz (Southampton – Anglia), Conor Coventry (Charlton – Anglia), Mark Sykes (Bristol – Anglia), Andrew Moran (Los Angeles Galaxy – Egyesült Államok)
Támadók: Adam Idah (Celtic – Skócia), Troy Parrott (AZ – Hollandia), Mikey Johnston (West Bromwich Albion – Anglia), Chiedozie Ogbene (Ipswich Town – Anglia), Festy Ebosele (Istanbul Baseksehir – Törökország), Johnny Kenny (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány: Heimir Hallgrímson
A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC)
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország)
Középpályások: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália
6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország
| AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA |
|
|
|
|
|
|
|
| 1. Portugália | 4 | 3 | 1 | – | 11–4 | +7 | 10 |
| 2. MAGYARORSZÁG | 4 | 1 | 2 | 1 | 8–7 | +1 | 5 |
| 3. Írország | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–5 | –1 | 4 |
| 4. Örményország | 4 | 1 | – | 3 | 2–9 | –7 | 3 |

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép







