Horváth Artúr: Érdemes nézni a meccseinket!

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.29. 11:42
null
Horváth Artúr (balra) a középpályán szervezi az MTK játékát, és reméli, csapata visszavág az ETO-nak (FOTÓ: FÖLDI IMRE)
Horváth Artúrban, az MTK középpályásában maradt tüske az ETO elleni augusztusi bajnokin történtek miatt (2–7), de ha folytatódik a sorminta, ezúttal nagy különbségű MTK-győzelem következik a labdarúgó NB I 15. fordulójában.


Jelentős kihívás vár szombaton az MTK Budapestre, amely az ETO vendége lesz Győrben azok után, hogy az előző fordulóban Diósgyőrben 4–0-s vereséget szenvedett. Horváth Artúrnál, a fővárosi kék-fehérek 22 éves középpályásánál érdeklődtünk, milyen hangulatban készül a csapat a találkozóra.

 

„Szerintem az egyik nagy erősségünk, hogy nálunk mindig jó a hangulat. Persze egy-egy súlyos vereség után nem olyan, mint győzelmet követően, de összetartó együttes vagyunk – válaszolta. – Ettől függetlenül bennünk van még a tüske a Diósgyőr és az ETO elleni augusztusi mérkőzés miatt, mindkét bajnoki emléke feltüzel minket.”
A győriek elleni nyári meccset valóban nehéz elfeledni, hiszen 7–2-re győzött az ETO a Hidegkuti Nándor Stadionban.

 „Egymást követik a mérkőzések, az idény közben az ember meg tud feledkezni a korábbi összecsapásokról, mert mindig figyelni kell a következő feladatra. De mondom, az a tüske bennünk maradt, nem felejtettük el, már csak ezért is százszázalékos erőbedobással küzdünk – fogalmazott Horváth Artúr, aki a DVTK elleni 0–4-re így emlékezett vissza: – A diósgyőrieket csak dicsérni lehet, mert nagyon jó mentalitással álltak ki a találkozóra és ragyogó taktikát választottak. Sajnos erre nem volt meg az ellenszerünk. A kigondolt meccstervünk nem működött, és mire észbe kaptunk, már hátrányban voltunk. A második félidő elején azonnal gólt kaptunk, aztán jött a kiállítás is, onnan már sajnos nem lehetett visszakapaszkodni.”

Az ETO az NB I-es mezőnyben az egyik legtöbb gólhelyzetet kidolgozó és az egyik legtöbbet futó csapat. Erre hogyan lehet felkészülni?

„Nagyon veszélyes együttes, kiváló játékosok alkotják a keretét, nem lehet belekötni egyik csapatrészébe sem – mondta az MTK játékosa a Győrről. – Kicsit a Fradihoz tudom hasonlítani, ugyanolyan szintű ellenfél. Egyszerűen mindenre oda kell figyelni: a pontrúgásokra, az átmenetekre, ha védekezésre kényszerülünk, arra, ha nekünk kell támadást építeni, abban is kitűnőnek kell lenni, csak így lehet megverni az ETO-t.” 

Az MTK idénybeli eredményeiben látványos hullámzás tapasztalható: a diósgyőri 0–4 előtt 3–0-ra legyőzte a jelenlegi listavezető Debrecent, azt megelőzően 4–1-re kikapott az Üllői úton, de két héttel előtte 5–1-re megverte a Nyíregyházát. Előtte 3–1-es vereség az újonc Kazincbarcikától, de egy körrel korábban 4–0-s siker az akkor még dobogós Kisvárda ellen. Mi lehet ennek az oka, és a sorminta alapján akkor most nagy különbségű MTK-győzelem várható?

„Utóbbira azt tudom válaszolni: nagyon remélem, ámen! De magunk sem tudjuk, mi ennek az oka, próbáljuk kideríteni, hogy ne legyenek ilyen nagy kilengések. Addig is csak annyit tudok mondani: érdemes MTK-meccseket nézni!”

NB I
15. FORDULÓ
November 28., péntek
Nyíregyháza Spartacus FC FC–Debreceni VSC 0–3
November 29., szombat
12.30: Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
14.30: Kolorcity Kazincbarcika SC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+)
16.15: ETO FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
November 30., vasárnap
13.45: Kisvárda Master Good–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Debreceni VSC1584325–19+628
2. Paksi FC1466232–23+924
3. Ferencvárosi TC1364328–16+1222
4. Puskás Akadémia1464420–18+222
5. MTK Budapest1462628–26+220
6. Kisvárda1362515–22–720
7. ETO FC Győr1355324–15+920
8. Zalaegerszegi TE1444622–22016
9. Újpest FC1444621–23–216
10. Diósgyőri VTK1435620–26–614
11. Nyíregyháza Spartacus1535718–29–1114
12. Kazincbarcika1331913–27–1410

 

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
10 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
14 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:41

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:46

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik