Könyv jelent meg Kocsárdi Gergelyről

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2025.11.24. 13:58
null
Könyv jelent meg az 50 éves Kocsárdi Gergely pályafutásáról
A 2002-es bajnok ZTE csapatkapitányának életét Bóbics László, a Nemzeti Sport tudósítója dolgozta fel.

Ötvenedik születésnapján, hétfőn bemutatták Kocsárdi Gergely életrajzi könyvét a zalaegerszegi Arany Bárány Hotelben. A 2002-es bajnok ZTE csapatkapitányának történetét feldolgozó, 134 oldalas, gazdagon illusztrált kötet szerzője Bóbics László, a Nemzeti Sport Gyulai-díjas zalai tudósítója, az előszót Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, az MSÚSZ elnöke írta. A kiemelt érdeklődés mellett tartott eseményen a 458 NB I-es mérkőzésig jutó hátvédet méltatta mások mellett Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, Szekeres Szabolcs, a Magyar Labdarúgó-szövetség Zala Vármegyei Igazgatóságának vezetője és Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány, átadva Bozsik Péter és Csank János üdvözletét is.

A korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre is megjelent a könyvbemutatón

„Amikor másfél évvel ezelőtt egy kávézás során felvetette Bóbics László, hogy könyvet írna rólam, abszurdnak tűnt az ötlet. Olvastam már jó néhány játékosportrét, Peléét, Maradonáét, Hidegkutiét, Puskásét, hogy kerülök én ebbe a sorba? – mondta szerényen a kötet főszereplője. – Én zalai srácként olyan neveken nőttem fel, mint Péter Zoltán vagy a Gellei Imre-féle csapat tagjai, a Csepregi fivérek, Pecsics Tibor, Balázs Zsolt, Páli Attila, Soós István, sok általam tisztelt játékos, később pedig magam is játszottam együtt olyanokkal, akik jobban rászolgáltak arra, hogy írjanak róluk. Aztán a harmadik kávézás során megmutatták a statisztikákat, hogy hány meccset játszottam a Zalaegerszeg színeiben, és elgondolkodtam. Ezek a számok ott maradnak a nevem mellett. A ZTE a mi klubunk, amelyhez kötődünk, ezt az identitást, méltóságot pedig erősítheti, ha a csapat vagy egy-egy játékos történetéről könyv jelenik meg.”

A kistelepülések veszélyeztetett futballközösségeit ösztönző Hátsó füves futballmentő túrát is személyesen segítő Kocsárdi Gergelyt a róla szóló portrékönyv borítószövege így jellemzi: „Tisztesség. Napjainkban ezt a szót talán egy kicsit a szokottnál kevesebbet használjuk. Az is elképzelhető, hogy megvan rá az okunk. Ezúttal egy olyan emberről készült könyv, aki megtestesíti ennek a szónak a teljes értelmét. Kocsárdi Gergely nemcsak sportszakmailag, hanem emberileg is igazi példakép.”

A kiadvány megjelenését a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programja támogatta.

 

Legfrissebb hírek

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Megyeri úton kiderülhet, a magyar játékos vagy a légiós jobb-e

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 12:16

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07