Az AEK mindent elkövet, hétvégén bejelentené Varga Barnabás érkezését

R. D. P.R. D. P.
2026.01.02. 18:04
null
A jelek szerint már csak egy-két nap kérdése, hogy Varga Barnabás az AEK játékosa legyen (Fotó: Imago)
A görög sajtó értesülései szerint az AEK Athén a napokban szeretné véglegesíteni Varga Barnabás szerződtetését, és már a hétvégén tető alá hozná a megállapodást a Ferencváros támadójával. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a felek között megszületett az elvi egyezség, a görög klub pedig most felgyorsítaná az ügyintézést.

A sportal.gr információi alapján – amiket az m4sport.hu is kiszúrt – az AEK mindent elkövet annak érdekében, hogy a magyar válogatott csatár a napokban Athénba utazzon, ahol áteshet a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírhatja új szerződését. A lap úgy tudja, a megállapodás lényegi része már készen áll, csupán kisebb pontosítások vannak hátra – a görög Sport24 szerint vasárnap ejtik meg az orvosit. Hétfőn a Nemzeti Sport elsőként számolt be az AEK érdeklődéséről.

Az AEK-nál optimisták, hiszen Varga Barnabás a közelmúltban is tétmérkőzéseken lépett pályára, így jó formában és megfelelő meccsritmusban érkezhetne. A támadó remek őszt zárt: klubszinten 29 találkozón 20 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, míg a magyar válogatottban az öt világbajnoki selejtezőjén mindannyiszor eredményes volt.

Nem meglepő tehát, hogy a téli átigazolási időszakban komoly érdeklődés alakult ki iránta. Görög sajtóhírek szerint az AEK mintegy 4.5 millió eurót fizetne a 31 éves csatár játékjogáért, aki három és fél évre, 2029 nyaráig kötelezné el magát a jelenleg listavezető, 13-szoros görög bajnok klubhoz.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
2 órája

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:28

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Varga Barnabás talán már a jövő heti BL-mérkőzésen visszatérhet

Légiósok
2026.10.08. 06:38